Amikor egy országban kitör a gyerekmolesztálási botrány, amikor kiderül, hogy a püspökök eltussoltak ügyeket, vagy egyenesen az egyházfő követett el súlyos hibát, akkor Ferenc pápa felemeli a telefont, és azt mondja Charles Sciclunának: „Tégy meg nekem egy szívességet!” Málta érseke ezek után repülőre száll, és beleveti magát a problémába: szigorú hivatalnokként könyvel, és empatikus hallgatóságként figyel az áldozatokra.
Többek között ilyen részletek szerepelnek a Washington Post friss portréjában, amely még pont azelőtt készült, hogy napvilágra került a hír:
Scicluna Lengyelországba megy.
A máltai főpap XVI. Benedek pápasága idején kezdte meg szolgálatát a Hittani Kongregációban. A jogi végzettségű Scicluna 2002 és 2012 között ügyészi minőségben foglalkozott a szexuális visszaélési ügyekkel. Ferenc pápa 2015-ben kinevezte a legsúlyosabb bűnökkel (delicta graviora) foglalkozó vatikáni testület elnökének, hozzá tartoznak a hit elleni bűnök, illetve a kiskorúak elleni szexuális visszaélések. Tavaly óta az egyik fő vatikáni hivatal, a Hittani Kongregáció második embere, és egy ideje a Szentszék szaktekintélye molesztálási kérdésekben.
2018 elején neki kellett helyrehoznia azt a rombolást, amelyet Ferenc pápa később saját maga által is súlyos hibának minősített nyilatkozata okozott. A pápa ugyanis anélkül, hogy részletesen feltárták volna az ügyet, teljes mellszélességgel kiállt egy chilei püspök mellett, akit azzal vádoltak, hogy még látta is, ahogy feljebbvalója és pártfogója gyerekekkel csókolózik, mégsem tett semmit. Ferenc szavait nem csak az áldozatok, hanem a saját tanácsadói is nyilvánosan utasították vissza, a botrány pedig hatalmasra nőtt.
Ezek után küldte Chilébe a pápa Sciclunát, aki korábban is végzett már el hasonló feladatokat, de most a Vatikán történetében először közvetlenül Róma folytatott vizsgálatot gyerekmolesztálási ügyben. Scicluna 10 napot töltött kiküldetésben, és 2000 oldalas jelentéssel tért vissza a pápához. Aki nem sokkal később magához rendelte mind a 34 chilei püspököt, akik egységesen beadták lemondásukat - és ezekből az egyházfő féltucatot el is fogadott.
Ehhez a múlthoz érdemes mérni a pénteki bejelentést, miszerint - hivatalosan - a lengyel püspöki kar meghívására júniusban az országba látogat Scicluna érsek. A vatikáni hírügynökség szerint tavaly egyszer már megfordult Varsóban, hogy útmutatást adjon a lengyel főpapoknak a szexuális visszaélések kezeléséhez, de ezek szerint ennél több kell.
Lengyelország ugyanis forrong, amióta egy rejtett kamerás felvételekkel is dolgozó dokumentumfilm minden korábbinál érzékletesebben mutatta be a papok molesztálási ügyeit, illetve az őket fedező egyházi hierarchia hibáit. A Ne mondd el senkinek nem egészen egy hét alatt 19 millió megtekintésnél jár.
Stanislaw Obirek katolikus teológus az AFP-nek arról beszélt, hogy az egyház támogatását élvező, az európai választás előtt álló kormánypárt és a püspöki kar is pánikban van. Sciclunáról pedig azt mondja az egykori jezsuita:
„A látogatása fontos változásokat hoz, nem szépészeti beavatkozásokat. Püspököknek kell majd távoznia.”
A dokumentumfilmről és a lengyel visszaélési ügyekről itt írtunk részletesen, a magyarországi helyzetről pedig itt.
Egyetlen nap alatt 3,5 millió megtekintés felett jár a dokumentumfilm, ami felrázta egész Lengyelországot. A filmben áldozatok mondják bántalmazóik szemébe, hogy mit tettek velük.
A pár nap alatt 10 milliónál is többször megtekintett lengyel dokumentumfilm azt is megmutatja, hogy nem csak Nyugaton nevezték ki újabb és újabb helyekre a molesztáló papokat.