A forrásaik eltitkolása miatt rúgta ki a tulajdonos a Kommerszant két újságíróját

Média

A forrásaik eltitkolása miatt mondott fel a Kommerszant orosz gazdasági-politikai napilap tulajdonosa két újságírónak, pedig az információ forrásának feltárása az orosz médiatörvény szerint csak bírósági adatigénylés esetén kötelező – ez derült ki a Kommerszant 11 munkatársának közleményéből, akik a kirúgott társaik iránti szolidaritásból hétfőn felmondtak a lapnál.

Ivan Szafronov különtudósító és Makszim Ivanov rovatvezető-helyettes munkaviszonyát azért szüntette meg Vlagyimir Zselonkin főszerkesztő, mert elutasították, hogy felfedjék az április 17-én megjelent cikkükben szereplő informátoruk kilétét. A cikkben meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állították, hogy Valenytina Matvijenko, az orosz parlament felsőházának elnöke lemondásra készül, utódja pedig Szergej Nariskin, a Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója lehet. Zselonkin szerint a kifogásolt írás „nem felelt meg a kiadó által támasztott követelményeknek”.

Az elbocsátásuk miatt hétfőn a politikai rovat mind a 11 tagja és Gleb Cserkaszov főszerkesztő-helyettes is távozott a laptól. A tiltakozók ugyan június 15-i hatállyal akartak felmondani, de a belépőiket már kedden letiltották. A Kommerszant 203 munkatársa egy, a Facebookon közzétett közös állásfoglalásban az oroszországi szólásszabadság megsértésének minősítette a történteket.

A Kommerszant kiadójának tulajdonosa 2006 óta az Oroszországban és Nagy-Britanniában is a leggazdagabbak közé tartozó Aliser Uszmanov milliárdos, aki bizalmas kapcsolatokat ápol az orosz legfelső politikai vezetéssel.

Illusztráció: Alekszandr Nemenov/AFP

A főszerkesztő a BBC orosz nyelvű kiadásának azt mondta, a döntésével kapcsolatban sem a kormány, sem a tulajdonos nem gyakorolt rá nyomást. Uszmanov szóvivője azt mondta, hogy a tulajdonos személyi kérdésekben nem dönt a lapnál, és nem avatkozik bele a szerkesztőség irányvonalába. A házelnök szóvivője pedig a Govorit Moszkva rádiónak mondta azt, hogy Matvijenkónak nincs oka megszólalni.

Ivan Sztresinszkij, a Kommerszant igazgatótanácsának elnöke a The Bell orosz ellenzéki kiadványnak azt mondta, szerinte a házelnök esetleges távozásáról szóló cikk külső megrendelésre születhetett. Az orosz elnök emberi jogi tanácsa és Oroszország Újságíró Szövetsége az üggyel kapcsolatban aggályainak adott hangot.

A lap 35 újságírója 2011 végén nyílt levélben „megfélemlítéssel” vádolta meg Uszmanovot két kiadói vezető elbocsátása miatt. A felmondás oka egy cikk volt, ami a jelek szerint sérelmes volt Vlagyimir Putyinnak, aki akkor épp miniszterelnök volt.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden elismerte, hogy az orosz elnöki hivatal figyelemmel kíséri a tekintélyes újság szerkesztősége körül zajló eseményeket. A konfliktust vállalati belügynek nevezte, amibe a Kreml nem kíván beavatkozni. Szafronovot az egyik legtehetségesebb és legprofibb újságírónak nevezte, akit Putyin környezete még az elnök kormányfői éveiből ismer. (MTI)

Kapcsolódó cikkek