Az ukrán alkotmánybírósághoz fordultak az ország parlamentjének képviselői, mert szerintük az ország frissen beiktatott elnöke, Volodimir Zelenszkij beiktatása napján, hétfőn törvénytelenül döntött a parlament feloszlatásáról.
Zelenszkij a beiktatási beszédében jelentette be a parlament feloszlatását, amiről másnap hivatalos rendeletet is kiadott. Ez elvben a hivatalos közlönyben történő megjelenése napján hatályba is léphet.
Andrij Parubij házelnök szerint viszont Zelenszkijnek igazából nem volt joga feloszlatni a parlamentet. Zelenszkij az alkotmánynak arra a passzusára hivatkozott, amely szerint abban az esetben, ha feloszlik a kormánykoalíció, harminc nap után feloszlathatja a parlamentet. Zelenszkij értelmezése szerint pedig már "évek óta" nem létezik kormánykoalíció, mert a kisebb pártok kilépése után a kormánykoalíció két nagy pártjának már nem volt többsége a törvényhozásban, csak ezt szerinte "titkolták".
Parubij értelmezésében viszont a kormánykoalíció csak a múlt héten oszlott fel, ekkor jelentette be a volt miniszterelnök, Arszenyij Jacenyuk Népi Front nevű pártja a kilépését, amivel már valóban feloszlott a koalíció. Vagyis Parubij és az államfői döntés miatt az alkotmánybírósághoz forduló képviselők szerint a harminc napos türelmi időszak csak a múlt héten indult, és a törvények szerint ez idő alatt nem lehet feloszlatni a parlamentet, ahol akár még egy új kormánykoalíció is összeállhat. (Via MTI)