Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten tanácskozott Li Csan-su-val, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának elnökével.
Orbán Viktor nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy fogadhatta a kínai házelnököt, és külön megköszönte, hogy abban az évben érkezett, amikor a magyar-kínai diplomáciai kapcsolat 70. évfordulóját ünneplik.
A miniszterelnök felidézte, a közelmúltban Kínában tett látogatását, és azt mondta, a kapcsolat intenzitása jól mutatja, milyen szoros a két nép közötti barátság.
Azt mondta, nagy tisztelettel tekint a Magyarországon működő kínai vállalatokra, amik komoly hozzájárulást adnak a magyar gazdasági teljesítményhez, és nagyra értékelik Kína erőfeszítéseit a nemzetközi politikában.
Orbán azt is elmondta, híve a kínai elnök nagy stratégiai tervének, a selyemút újraélesztésének, ezen terv megvalósításához sok sikert kívánt.
Li Csan-su azt mondta: nagyra tartja Magyarország keleti nyitásról szóló politikáját, ami nagy erővel mozdítja előre a két ország közötti együttműködést. A kínai-magyar kapcsolatok ugrásszerű fejlődést értek el az elmúlt években, Orbán kínai látogatásakor pedig új szinte emelték a két ország közötti együttműködést – mondta.
A Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának elnöke azt mondta: örömmel látta, hogy Orbán Viktor vezetésével Magyarországon a társadalom rendezett, a lakosság életszínvonala javult. (MTI)