Zsidai Roynak most esze ágában sincs New York-i éttermet nyitni

gasztronómia

Mulatságos interjú jelent meg a Forbesban Zsidai Roy magyar vendéglátóipari nagyvállalkozóval.

A Zsidai család több kifejezetten sikeres éttermet üzemeltet Magyarországon, köztük Jamie Oliver-féle franchise helyeket is. Ez azért érdekes, mert Jamie angliai étterem birodalma éppen most dől össze, ennek okairól az Index írt érdekes cikket.

A magyar éttermek egyelőre úgy tűnik nincsenek veszélyben, ez a Zsidai interjú egyik fontos üzenete, ahol belemennek egy picit abba is, hogy a világhírű szakács angliai projektjei hol mentek félre.

„Az egész brit étterempiac – erről már én is több helyen nyilatkoztam korábban – nagyon nehéz pályára került (...) elszálltak a bérleti díjak, a bérek; (...)  A UK piac tényleg katasztrofális, és ezt látja minden partner, nagyon boldogok vagyunk, hogy nem kell Angliában éttermet üzemeltetnünk. Eszem ágában nem lenne most New Yorban vagy Londonban helyet nyitni.”

Mondja visszafogottan Zsidai. Nekem a New York-i vendéglátós piacról vannak viszonylag friss élményeim, és egyértelműen az volt a benyomásom, hogy ők meg szegények ugrásra készen várnak Zsidai Roy-ra, hogy fényt vigyen ott az éjszakába, de hát akkor ez most nem fog összejönni.

Nem lett volna kihívás?

- kérdez vissza a bölcs New York-i és londoni nemterjeszkedésről a Forbes.

Szeretjük a kihívásokat, de ha rendszerszintű gondok vannak egy piaccal, attól távol kell maradni.

- mondja a gasztrovállalkozó. Ezzel kapcsolatban a fuckyeahmagyargasztro mikroblog a következőket veti fel:

„jaja, rendszerszintű probléma = nem kapsz a várban 30 ezerért ingatlant bérbe”

 Zsidaiék a Várban bérelnek az önkormányzattól különböző ingatlanokat elég jó áron.