Theresa May június 7-én távozik a kormány éléről

külföld

Péntek délelőtt Theresa May bejelentette, hogy mivel háromszor sem sikerült keresztül vinnie a Brüsszellel kötött megállapodását a brit parlamenten, úgy látja, egy új miniszterelnöknek kell nekifutnia a feladatnak. 

Ezért június 7-én távozik a Konzervatív Párt éléről, és ezzel együtt a brit miniszterelnöki posztról. 

Forrás

Mint fogalmazott, mindent megtett, hogy meggyőzze a brit képviselőket, támogassák a megállapodást, de sajnálatára nem járt sikerrel. Elmondása szerint a jövő héten elindul a párton belül az új pártvezér kiválasztása, aki egyben a miniszterelnöki posztot is betöltheti majd. 

A brexit-megállapodását nemcsak az ellenzék támadta, de saját pártján belül is sok ellenfele volt, így egy ideje már várható volt, hogy May távozhat. Azt már korábban közölte, hogy a brexit következő szakaszát már nem az ő vezetésével fogja végigvinni az ország, de végül úgy alakult, hogy ezt a szakaszt sem fejezheti be miniszterelnökként. 

Fotó: TOLGA AKMEN/AFP

May beszélt arról is, hogy büszke arra a munkára, amit az elmúlt pár évben véghezvittek, például a munkahelyteremtés terén. Arra is büszke, hogy az ország második női miniszterelnöke lehetett, és mint mondta, biztosan nem az utolsó. 

Előrejelzések szerint komoly verseny indulhat majd meg a pártelnöki posztért, amire az egyik esélyes Boris Johnson lehet

A brexit megoldhatatlannak tűnő, a brit politikai életet is megbénító problémájáról legutóbb márciusban írtunk hosszabban, érdemes ezt is elolvasni

Kapcsolódó cikkek