A Momentum eredményváróján Cseh Katalin azt mondta a 444 riporterének, hogy azt üzeni az LMP szavazóinak és az MSZP-Párbeszéd EP-listáján szereplő Jávor Benedek támogatóinak, hogy ha fontos nekik a klímavédelem és a zöldpolitika, akkor a Momentum büszkén képviselni fogja ezeket az Európai Parlamentben.
A várhatóan szintén az EP-be kijutó Donáth Anna szerint a Momentum előnye az LMP-vel szemben az, hogy mozgalom maradtak, a vezetők is ugyanúgy szórólapoztak, és kampányoltak, és nincs náluk bázisdemokrácia sem, ami nehézkessé teszi a párt irányítását. Ő nem is érti, miért hasonlítgatták az LMP-t a Momentumhoz. (Az LMP teljes elnöksége lemond a bukás miatt.)
Cseh Katalin szerint az önkormányzati választáson is kamatoztatni tudják majd a ma nyert pozíciókat, mert EP-képviselőként betekintési jogokat kapnak, amikkel helyi ügyeket fognak tudni kitúrni.
Donáth Anna szerint ez hatalmas eredmény, de ettől még Magyarországon rengeteg ember nem boldog, mert a NER ugyanúgy létezik. „A mi célunk az, hogy végső soron megdöntsük a NER-t, a mai eredmény pedig fontos lépcsőfok az ehhez vezető úton” – mondta.
Hivatalos eredmények ugyan még nincsenek, de az előrejelzések szerint minden okuk megvan az örömre.
„Ha 2 százalékon végez az LMP, akkor az 2 százalékos támogatottságnak számít, mi közöm nekem ahhoz, hogy most ők épp összeomlanak?!” – mondta Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt.