Kurz megerősítve érzi magát a várható győzelme miatt

külföld

Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap esti nyilatkozata szerint „megerősítve” érzi magát, miután az előrejelzések szerint pártja a képes volt elsöprő győzelmet aratni az EP-választásokon, egy héttel a kormánykoalíció összeomlása után.

Fotó: Alex Halada/AFP

Az EP által közölt előrejelzések szerint az Osztrák Néppárt (ÖVP) a szavazatok 34,5 százalékát szerezhette meg, jelentősen megelőzve a Szociáldemokrata Pártot (SPÖ), aminek 23,5 százalékot jósolnak. A harmadik helyen, a szavazatok várhatóan kb. 17,5 százalékával az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), az ÖVP eddigi koalíciós partnere végezhetett.

A múlt hét végén egy korrupciós botrány miatt lemondásra kényszerült Heinz-Christian Strache alkancellár, az FPÖ elnöke, és emiatt a kormánykoalíció is felbomlott. Ausztriában szeptember elején előrehozott parlamenti választást tartanak.

Hétfőn az osztrák parlamentben bizalmi szavazást tartanak Sebastian Kurz ellen. A kancellár most azt mondta támogatói előtt: „Bármi is történik holnap és az azutáni napokban, dacolni fogunk mindennel, ami az utunkba jön, és megerősödve fogunk ebből kikerülni.” (MTI)