A Jobbik elnöke szerint sokkal több szavazójuk van, mint amennyit a vasárnapi eredmények mutatnak. Azokon ugyanis az látszik, hogy elvesztettek 870 ezer támogatót, és a DK, a Momentum, de még az MSZP is előzi őket.
Az Indexnek helyzetelemző Schneider Tamás szerint az okok a következők.
Sneider a másik nagy vesztes, az LMP vezetésével ellentétben nem mond le, mert abból 2018-ban is csak belső problémák lettek. Az önkormányzati választásokon jobb eredményre számít, mert „a Jobbiknak sok helyen nagyon jó jelöltjei vannak”.