Elpusztult Malajzia utolsó hím szumátrai orrszarvúja

ÁLLAT
Anyaállat négynapos borjával.

Szomorú hírt osztott meg a nyilvánossággal hétfőn a malajziai Sabah állam turisztikai minisztere. Christina Liew tájékoztatása szerint elpusztult Tam, a 30 éves szumátrai rinocéroszbika. Tam az egyetlen hím rinocérosz volt Malajziában, pusztulása komoly csapást jelent a fajta megmentésén dolgozóknak.

A szumátrai rinocérosz az öt ismert rinocéroszfajta közül a legkisebb - de persze még így is hatalmas állat. Marmagassága 145 centi is lehet, teljes testhossza pedig a három métert is meghaladhatja. A felnőtt egyedek általában 7-8 mázsásak.

Természetvédelmi státusa szerint a fajta kritikus veszélyben van, részben már kipusztult. Az egykor Indiától Kínáig elterjedt fajtának már csak hat állománya ismert, ezekből négy Szumátra szigetén, egy Borneón és egy a Maláj-félszigeten. Egyedszámát nagyon nehéz felbecsülni, mert a magányos állatok nagy területen, szétszórva élnek. Úgy vélik, vadon már legfeljebb száz egyed élhet.

Malajziában már 2015-ben kihaltnak nyilvánították a vadpopulációt, Tam halálával már csak egyetlen fogságban élő nőstény egyedet tartanak nyilván. (Via The Telegraph)