Gulyás Gergely azzal kampányol, hogy milyen klasszul néz ki a János Kórház

POLITIKA

Gulyás Gergely igazán lelkiismeretes parlamenti képviselő, a napokban ugyanis a választókerülete minden polgára kapott tőle egy “Képviselői beszámoló” című brosúrát a postaládájába. A fényképekkel dúsan illusztrált, 16 oldalas füzetkéből több tízezer polgártársammal együtt én is megtudhattam, mit tett értünk egyéves képviselősége alatt Gulyás Gergely. 

Ha hihetek a kiadványnak, akkor Gulyás a miniszterkedés mellett megmaradó szabadidejét művezetéssel tölthette, mert a képviselői beszámolója nagyrészt építkezések/felújítások felsorolásából áll, bár egyiknél sem világos, hogy neki személyesen mi köze volt ezekhez. 

A füzetet nyitó Normafa-felújítás után rögtön a Szent János Kórház következik. 

Hála istennek nem az a romokkal,  élősködőkkel, frusztrált egészségügyi dolgozókkal és megalázott betegekkel teli szégyenhalmaz, amit a Hétköznapi Magyarország lakosai ismernek, és ahol a sürgősségi osztály maga a földi pokol. Hanem a Mennyei vagy Másik Magyarország szépen felújított, tiszta, hangulatos intézménye, ahová az ember legszívesebben azonnal beköltözne.

 A János kórházas fejezetet ráadásul ez a remek, bár kissé titokzatos értelmű infografika vezeti fel:

A képviselői beszámolóban ezen kívül is találni gyöngyszemeket. A MOME kampuszának átépítéséről szóló fejezetből például az derül ki, hogy Gulyás Gergely nemcsak új, hipermodern épületeket, de ősfákat is épített  a Zugligegti úti telken:

“Az intézmény Zugligeti úti campusának látogatóit hamarosan egy különleges, ősfás park fogadja.”

Gulyás szerencsére nem gyáva politikus, ugyanis a sikerfüzetbe belerakta a Testnevelési Egyetem megalomán kampuszának építkezését, ami választópolgári szinten a környék lakóinak a projekt elleni heves tiltakozásáról ismert.

Illetve kézremegés nélkül a listára tette a Millenáris Park botrányos bővítését, aminek részeként milliárdokból építettek meg egy teljesen felesleges alagútszerűséget.

De ez engem nem tud eltántorítani, mert ha sikerült odaköltöznöm, ki se jövök többet a János kertjéből.