Orbán Viktor születésnapi rádióinterjújában a Kossuth Rádió műsorvezetője valahogy nem hozta fel a különbíróságok lefújását, inkább arról beszélgettek, mekkora „tiszteletet parancsoló győzelmet” arattak a vasárnapi EP-választásokon. A miniszterelnök elmondta, hogy Brüsszelben nem volt olyan tagállami vezető, aki ne tartotta volna fontosnak, hogy személyesen gratuláljon neki a választási győzelemhez.
Az Európai Bizottság új elnökének megválasztásáról elmondta, hogy csak bevándorlásellenes, az európai nemzeteket tisztelő, a keresztény kultúrát védelmező jelöltet támogat az Európai Bizottság élére, és „van is ilyen jelölt a tarsolyunkban, nem is egy”, de nevekről még korai beszélni. Hozzátette ugyanakkor, hogy a visegrádi négyek egységesek lesznek a személyi döntések során.
A Fidesz függőben lévő néppárti tagságáról Orbán annyit mondott, hogy abból indulnak ki, hogy az Európai Néppárt tagjai, aztán majd meglátják, hogy a pártszövetség jó irányba indul-e el. Ha ez az irány mégsem az lesz, amit elképzelt, akkor mással alakítanak frakciót.
Arról a miniszterelnök nem beszélt, hogy kik jelentenék a B-tervet, a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely már nem látott sok esélyt arra, hogy Salviniékkel ülnének össze.
Nem csak az Európai Néppártban, de az uniót de facto kormányzó európai bizottságban is elfogadhatatlan volt a kormány igazságszolgáltatásos terve, ami az EP választások után már tarthatatlan lett.
Újabb fordulat: Gulyás Gergely nem látja esélyét annak, hogy közös frakcióban legyenek Salvini pártjával.