Pénteken már kiszivárgott ugyan, de hétfő délelőtt hivatalosan is bejelentette Fekete-Győr András, hogy a budapesti főpolgármester-jelölti előválasztáson a párt saját jelöltet indít: Kerpel-Fronius Gábort.
A politikán kívülről érkező, cégvezetőként dolgozó Kerpel-Fronius Gábor a hétfői sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a céljuk egyértelmű, „vissza kell venniük Budapestet a Fidesz-maffiától”. Programjával kapcsolatban elmondta, hogy családok ezreinek okoz problémát az, hogy kifizessék a lakbért, egyetemisták nem tudják kifizetni az albérletüket, ha kiszorulnak a kollégiumukból.
„Mindeközben nem tudjuk, hogy hol van a városban az a több ezer ingatlan, szociális bérlakás, amely üresen áll. És miközben súlyos lakásválság van, a Fidesz kegyencei potom pénzekért osztogatják egymásnak a luxuslakásokat előkelő környékeken, például a Várban, és potom pénzekért osztogatják egymásnak az üzlethelyiségeket, például a Belvárosban. És ott van a parkolási maffia is. Abban a hiszemben fizetünk parkolási díjat, hogy ezeket a pénzeket a közlekedés fejlesztésére fogják költeni. Ehhez képest ma már tudjuk, hogy ezeknek a pénzeknek a jelentős részét ellopják a helyi kiskirályok. Fel kell számolni a parkolási maffiát, és fel kell számolni az ingatlanmaffiát is.” – tette még hozzá.
Kerpel-Fronius beszélt arról is, hogy olyan várost szeretnének, amely nem fullad bele a szmogba, és arra is kitért, hogy máshogy értelmezi a főpolgármesteri teendőket, mint Tarlós István. Szerinte ugyanis Budapest vezetője nem maradhat csendben, amikor egy tollvonással felszámolják az '56-os intézetet, elüldözik a CEU-t, széttúrják a Városligetet; hogy a TAO-rendszer átalakításával tönkreteszik az alternatív színházakat, és hogy elüldözik a Magyar Tudományos Akadémiát.
Eredetileg úgy volt, hogy Kerpel-Fronius Karácsony Gergellyel és Puzsér Róberttel mérkőzhet meg az előválasztáson, de Puzsér hétfő reggel közölte, hogy (ismét) kiszáll az előválasztásból, és csak októberben indulna el.