137 évvel a munkák megkezdése után építési engedélyt kapott a Sagrada Familia

külföld

Pénteken jelentette be Barcelona városfejlesztésért felelős polgármester-helyettese:

137 évvel az első kapavágás után építési engedélyt kapott a Sagrada Familia.

Janet Sanz szerint templom építéséért felelős alapítvánnyal két évnyi tárgyalás után sikerült megegyezni. Ennek részeként fizetnek a városnak

  • 4,6  nmilió eurót az engedélyért, illetve ezt tartalmazza építési adót és az illetéket is,
  • valamint tíz év alatt 36 millió eurót, amiből 22 millió eurót fordítana a város a tömegközlekedési hálózat fejlesztésére, 7 millió euróból közvetlen föld alatti összeköttetést teremtenének a metró és a bazilika között.

A kiadott engedély szerint az önkormányzat 172 méterben maximálta az épület magasságát és 41 ezer négyzetméterben összterületét.

Fotó: FRANK RUMPENHORST/dpa Picture-Alliance/AFP

A székesegyház alapkövét 1882-ben tették le, rá egy évre vette át a munkát Antonio Gaudí, aki teljesen rabjává vált. 1910-től már semmi mással nem foglalkozott, az építési területre költözött, és maga gyűjtött a munkára. Halálának száz éves évfordulójára, 2026-ra ígérik a befejezést. (AFP)