Felfüggesztett börtönt kapott Alsószentmárton polgármestere, akinek a felesége napi 2 óra takarításért főállású bért kapott

POLITIKA

Hűtlen kezelésért első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság a Baranya megyei Alsószentmárton polgármesterét, akinek az önkormányzata a feleségét bízta meg az önkormányzati hivatal takarításával, és a napi 2 órás munkáért főállású bért fizettek neki – közölte az RTL Híradó.

A szerződést 2014-ban a frissen megválasztott polgármester alpolgármestere kötötte meg, ezért a bíróság mindkettejüket elítélte. A nő 2014 és 2016 között havi nettó 130 ezer forintot keresett így, összesen közel 2,5 milliót fizettek ki neki, ezt a két tisztségviselőnek az ítélet szerint a saját vagyonából kell visszafizetnie.

A polgármester 8 hónap börtönt, az alpolgármester 800 ezer forint pénzbüntetést kapott, 1 évre felfüggesztve. A település vezetője tagadta, hogy bűncselekményt történt volna, fellebbezett.

Az 1000 fős ormánsági faluban nem szívesen beszéltek a polgármesterről, aki szóba állt az RTL-lel, az csak jót tudott mondani róla, egy férfi azt mondta, remélik, 20-30 évig Budai László marad még a polgármester.

A férfi egy másik ügyben is ítéletre vár: Budai a vád szerint csoportosan garázdálkodott, amikor 2 éve a társaival a szomszédos Drávapiski polgármesterét úgy megverte egy üzleti vita miatt, hogy Mali Zoltánt mentőhelikopter vitte kórházba.

Kapcsolódó cikkek