Minden eddiginél jobb évet zárt 2018-ban a puskas.com Kft., a Puskás márkanév tulajdonosa. A cég, amelynek legnagyobb tulajdonosa Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, tavaly 44 milliós árbevételt ért el.
Ez csaknem duplája a 2017-es bevételének - pedig akkor a frissen nagykövetté kinevezett Szöllősitől a külügyminisztérium is vásárolt - , de a beszámolóból nem derült ki, hogy minek köszönhető a látványos növekedés, mert a bevételeket a beszámoló mellékletében se részletezték.
Szöllősi György egy hete nem válaszol az Mfor ezzel kapcsolatos megkeresésére, pedig a lap szerint választ ígért.
A cég tavalyi nyeresége 9,4 millió forint volt ezt az összeget a tulajdonosok döntse szerint teljes egészében osztalékként fizették ki, sőt, még az eredménytartalékukból fel is kerekítették tízmillióra, így Szöllősinek 47 százalékos tulajdonrésze után csak ebből 4,7 millió bevétele volt tavaly.