Természetkárosítás miatt tett feljelentést a Fővárosi Állat- és Növénykert, miután az egyik látogató szerdán délután egy kockakővel agyonütött egy görög teknőst. A támadást felvette az állatkert egyik térfigyelő kamerája, a felvételeket átadták a rendőrségnek.
Az állatkert közleménye szerint a gondozók a zárás előtti állományszemle idején találták meg a teknőst, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy el kellett altatni.
A munkatársak csütörtök délelőtt megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, amelyen az elkövető és a vele együtt lévő személy is jól látható. A videó alapján feltételezhetően az történhetett, hogy az elkövető a kerítésen áthajolva kivette az állatot a kifutóból, aki azonban alighanem a kezébe piszkíthatott (ez nem ritka a teknősöknél ilyen esetben). Ezután az elkövető keresett egy követ, és – talán bosszúból – agyonütötte vele az állatot.
(A cím feletti képen görög teknősök napoznak a budapesti állatkertben.)