Orbán megnyerte a pálinka-szabadságharcot, épp csak a magyar pálinkát kellett föláldoznia

video
  • 2018-ban a kormány kiterjesztette a népegészségügyi termékadót, azaz a NETA-t a főzdei pálinkára, ennek hatására pedig már 2019 első negyedévében brutálisan, 70 százalékkal esett vissza a főzdék pálinkatermelése.
  • A főzdei pálinkán így is voltak adók, a NETA-val együtt pedig már 5000 forintnál is nagyobb egy liter pálinka adótartalma.
  • A termék így képtelen versenyezni a feketepiacon 2000-2500 forintért kínált házi pálinkával.
  • A fideszesek azt mondják, a problémák oka, hogy az EU kényszerítette őket a NETA kiterjesztésére, ez azonban nem igaz, 2015-ben eleve a Fidesz terjesztette ki a NETA-t az alkoholos italokra, miközben erre senki nem kényszerítette őket.
  • A házi pálinkafőzés legalizálása miatt bajba került pálinkafőzdéken szerettek volna segíteni azzal, hogy a vodkát, a viszkit a gint és a többi alkoholos italt NETA-kötelessé teszik, miközben a pálinka mentességet kap.
  • Az EU nem azt akarta, hogy a pálinka mindenképp adózzon, hanem hogy ha más alkoholok adóznak, adózzon a pálinka is.
  • A pálinkafőzdék hiába mondják, hogy a probléma gyökere az otthoni pálinkafőzés 2010-es legalizálása és adómentessé tétele, a Fideszben senki nem kérdőjelezheti meg Orbán Viktor döntését.
Legfrissebb videóink

Vitézy Dávid: Tucatjával vannak ügyek, ahol feljelentést tehetünk

Belső vizsgálatok zajlanak, és számos ügyben vizsgálják, hogy a feljelentés szükséges-e – mondta a 444-nek Vitézy Dávid, akit arról is megkérdeztünk, keresték-e Lázár Jánost.

Sárdi Kristóf, Molnár Kristóf
video

A Fidesz leváltotta, köztársasági elnökként tér vissza

Baka András nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Fidesz illegitimnek tartja, ő közben azt mondja, az ország nem épülhet bosszúra.

plankog, Bokros Dorka, Sárdi Kristóf, Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Jelinek Anna, Kristóf Balázs
video

Magyar Péter: Van, ami vérlázítóbb Orbán hallgatásánál

A miniszterelnök szerint a fideszes influenszerek azon dolgoztak, hogy összeomoljon az ország energiaellátása. Rétvári Bence azt mondta, a legnagyobb rémhírterjesztő az ország vezetője volt. Parlamenti összecsapás energiaválság után.

Botos Tamás
video

Feljelentést kellett tennünk, hogy kiderüljön, hogyan kezelte valójában a sajtót a Szijjártó-féle külügy

Szijjártó Péter egészen abszurd dolgokat állított a sajtószabadságról. Nem hagytuk annyiban, és három év után ennek meg is lett az eredménye.

plankog, Haszán Zoltán, Bokros Dorka, Takács Lili, Sárdi Kristóf
video

Feledy Botond és Rácz András: Most van egy történelmi pillanat, amikor tudjuk hasznosítani itt a tudásunkat

Teljes szakítás az Orbán Balázs-féle átpolitizált vezetéssel, készül az új külpolitikai stratégia. Miről kell szólnia a magyar külpolitikának? Miért baj, ha Brüsszelről csak annyit tudunk, hogy „rossz”? Hogy néznek ki a pragmatikus orosz kapcsolatok? Interjú a Magyar Külügyi Intézet új vezetésével.

Takács Lili, plankog, Kovács Bendegúz
video