Pénteken közleményt adott ki az MTA Felügyelő Testülete arról a frissen parlement elé került törvényjavaslatról, ami gyakorlatilag elvenné az Akadémiától a kutatóhálózatát és a vagyonát. A tetsület szerdán elfogadott, egyhangó határozata szerint „a törvényjavaslat országgyűlési elfogadása esetén a súlyos aggályokra tekintettel az MTA részéről elengedhetetlen az alkotmányossági vizsgálat lefolytatásának kezdeményezése”.
Fotó:
botost/444.hu
Szerintük a módosítási csomag nem veszi figyelembe a minisztérium és az MTA közötti egyeztetés során megtárgyalt és konszenzussal elfogadott elemeket, lényegében egyoldalúan felülírja azokat.
A Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában lévő vagyonelemek használatára vonatkozó szabályozás kiemelten nem elfogadható.
A törvényjavaslat tükrözi azt a szemléletet, amely indokolhatatlan mértékben háttérbe kívánja szorítani az „alapkutatást”, a „bottom up” módon felmerülő, problémaorientált, az érdeklődés vezérelte, új összefüggéseket feltáró, eredeti tudást eredményező felfedező kutatást.
A törvényjavaslat érvényesülése esetén a támogatásról szóló döntés torz, a tudományosságnak és a kutatói közösségnek minimális részvételt biztosító eljárásrend szerint születik meg.
Ez a szemlélet elfogadhatatlan a hazai és az egyetemes friss tudásért, tudományosságért felelős MTA számára.