Sólyom László: Jobban tudja a KDNP, hogy mi a kereszténység érdeke, mint az egyház

POLITIKA

"Azért utálják sokan, mert migránssimogató, és nem akarja a tengerbe lőni őket, ahogy az egy keresztényhez illik. Ő példát mutat, első útja a Vatikánból Lampedusa szigetére vezetett," mondta Sólyom László a Ferenc pápa és az ő ideje című kötet hétfő esti bemutatóján. A tanulmánykötet, aminek fordítója volt a köztársasági elnök, egy tavalyelőtti, a pápa munkásságával foglalkozó konferencia előadásait szemlézi. A Hvg beszámolója szerint Sólyom kemény szavakkal jellemezte a magyarországi helyzetet. Szerinte elértük a Szent István-i állapotot, csak nem úgy, hogy tíz falu, egy tempom, hanem egy pap tíz-húsz falu.

"Nincsen szükség állami egyházügyi hivatalra, elég a Pénzügyminisztérium".

jelentette ki. Szerinte a kormány pénzzel tartja kezében az egyházakat. Sólyom hozzátette: még Erdő Péter is arról panaszkodik, hogy a véleményére sem kíváncsi a kabinet. A volt köztársasági elnök megállapítása szerint

"jobban tudja a KDNP, hogy mi a kereszténység érdeke, mint az egyház."