Egy Dombóvár melletti falu polgármesterét indítja a Fidesz Dombováron

POLITIKA

Pintér Szilárd, a 800 fős Csikóstőttős független polgármestere lesz a Fidesz polgármesterjelöltje Dombóváron az őszi önkormányzati választáson, jelentette be kedden Potápi Árpád János, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette, hogy az 52 éves polgármester 21 éve vezeti a Dombóvár melletti települést, és tíz éve elnöke a Dombóvár térségi társulásnak. A képviselőjelöltekről a Fidesz július 4-ét követően dönt. 

Egyelőre azt sem tudni, hogy  Csikóstőttőssel mi lesz.

Pintér Szilárd,  Csikóstőttős polgármestere

 Dombóváron 2014-ben a korábban szocialista támogatással induló Szabó Loránd (Természetesen Dombóvár) a szavazatok 50,4 százalékával nyerte a polgármester-választást, Vida Tamás, a Fidesz-KDNP jelöltje a voksok 43,2 százalékát szerezte meg.

Szabó Loránd 2002-től 2006-ig függetlenként, 2006 és 2009 között az MSZP és az SZDSZ támogatásával volt Dombóvár polgármestere. 2009 júniusában egy ellene indított rágalmazási per kapcsán lemondott a tisztségről. 2010. október 3-án ismét függetlenként választották Dombóvár polgármesterévé.

Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere

2011-ben ő akadályozta meg, hogy az  1959-ben Dombóvárra szállított Kossuth-szobrot visszaszállítsák a budapesti Kossuth térre, ezért Kövér Lászlóéknak egy másolat mellett kellett dönteniük. 

Szabót 2012-ben jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, mert felbujtóként sikkasztást követett el, amikor 2003-ban és 2004-ben több alkalommal képviselő-testületi felhatalmazás nélkül utasította a hivatal pénzügyi irodájának vezetőjét, hogy 211 millió forintot utaljon át többségi önkormányzati tulajdonú cégeknek pályázati önerő igazolására. A pénzt a cégek később visszautalták az önkormányzatnak.