Orbán Viktor olyan afrikaiakkal tárgyalt, akiket a magyar kormány akár még be is fogadna, de ők inkább nem jönnének

POLITIKA
Orbán VIktor etióp keresztény vezetőkkel tárgyalt 2019. június 18-án.
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI/MTVA

Mivel Orbán Viktor az idén egy kolostorba költözött, így a jövőben minden keresztény vezetővel folytatott tárgyalásának stílszerű helyszíne új hivatala. Kedden is az volt, amikor etióp keresztény vezetőket fogadott a Karmelita kolostorban. Orbán és a kormány nagy menekültellenes felbuzdulásában azt mindig is igyekezett világossá tenni, hogy alapvetően csak az általuk más kultúrájúnak minősített menekülőkkel van bajuk. Azzal még büszkélkedni is szokott a kormány, ha keresztény menekülteket fogad be. Mint például amikor koptok százait fogadta be az ország, bár aztán azoknak nyomuk veszett.

A miniszterelnököt a kolostorában felkereső etióp vallási vezetők, a katolikus Berhanexesus Demerew Souraphiel, az ortodox Samson Bekele Demissie és az evangéliumi Girma Borishie Bati mind arról biztosították, hogy ők amúgy ellenzik a náluk kivándorlásnak nevezett bevándorlást, és inkább azt szeretnék, hogy a fiatalok a hazájukban boldoguljanak.

Az MTI által mellékelt képaláírás szerint "[a] Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j2) etióp keresztény vezetőket fogad a Karmelita kolostorban 2019. június 18-án.
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI/MTVA

Mint mondták, a szülőföldjüket elhagyók kiszolgáltatottakká, embercsempészek "játékszereivé" válnak.

A három vallási vezető és a miniszterelnök mélyen egyetértettek abban, hogy Európának hűnek kéne maradnia keresztény gyökereihez. (Via MTI)