120 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a bíróság egy 37 éves nőre, aki a 2017. április 12-i, a civiltörvény ellen és a CEU mellett zajlott tüntetés során összefestékezte az országzászló tartórúdját a Kossuth téren. Az ügyben Budapest V. és XIII. Kerületi Ügyészsége emelt vádat még májusban.
A nő az esti órákban összefestett és filctollal összefirkálta a tartórudat, 50 ezer forintot el nem érő kárt okozva ezzel.
A döntés, ami gyorsított eljárásban született, egyelőre nem jogerős.
A vádirat szövege szerint „a nő 2017. április 12-én, az esti órákban, az V. kerület, Kossuth téren tartott demonstráción vett részt, amely során az Országházzal szemben található országzászló tartójához, azt festékkel beszennyezte, valamint azon filctollal feliratokat helyezett el, és ezzel 50 ezer forintot el nem érő kárt okozott”.
Az ügyészség a nő ellen rongálás vétsége miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon és indítványozta, hogy a bíróság a tárgyalást mellőzve hozzon büntetővégzést.
A bíróság büntetővégzésében a vádlottal szemben 120.000,- Ft pénzbüntetést szabott ki.
A vádlott és védője tárgyalás tartását kérték, így az ügy tárgyaláson folytatódik.
Leállt a villamos is, több ezer ember vonul.
Országzászlót tartó rúd összefirkálása, ittas virágláda-borogatás, és karácsonyfa égősorának tépkedése történt.