Óriási felháborodást keltett Spanyolországban, aztán világszerte is, amikor tavaly decemberben ítéletet hirdetett egy spanyol bíróság egy csoport nemi erőszak ügyében, amely 2016-ban történt a pamplonai bikafuttátáson.
Öt férfi megerőszakolt egy 18 éves nőt, ám a másodfokon eljáró bíróság csak szexuális zaklatás miatt ítélte el őket, a csoportos nemi erőszakot nem találta megalapozottnak.
Már a tavalyi tárgyalásokat is óriási érdeklődés követte, a védelem ugyanis egészen arcátlan trükkökhöz folyamodott, hogy a bíróval elhittesse, a lány beleegyezett a szexbe: a férfiak mobillal készítettek felvételeket, amiken az látszott, hogy a nő nem védekezik. Ez azonban nem beleegyezés volt, egyszerűen sokkot kapott a félelemtől.
A banda a „falka” (Wolf Pack) nevet használta, a csoport a Whatsapp nevű alkalmazáson kommunikált.
A spanyol legfelsőbb bíróság ezúttal kimondta a csoport nemi erőszak tényállását is, így 15 év letöltendőt kaptak. (CNN)