15 éven át lopta az áramot és a gázt egy pécsi férfi

bűnügy

Összesen mintegy 117 millió forint kárt okozott egy pécsi férfi, aki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint tizenöt éven át lopott áramot és gázt.

A mérőórák feltört plombái.

Tájékoztatásuk szerint a férfi 2002-ben saját otthonában kezdte lopni az áramot, majd 2004-től egy sportlétesítményben is folytatta ezt, ahol egy évvel később a gázzal is trükköni kezdett.

A folytatólagos lopásra két és fél éve derült fény, ekkor állapította meg a rendőrség, hogy a férfi megrongálta a villany- és a gázórákat, eltávolította a zárópecséteket és a hologramos fóliákat, a fogyasztásmérők számlálóinak visszatekerése után pedig többször visszatette azokat.

Volt olyan gázmérő, amit a férfi két fogyasztásmérés között használhatatlanná tett, a villanyórában pedig a kismegszakítókat kiiktatva nagyobb áramteljesítményhez jutott.

A pécsi rendőrség a különösen nagy értékre elkövetett lopás miatt indított nyomozást befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek. (Via MTI, Police.hu)