Az éj leple alatt elvitték a Kétfarkúék szombathelyi buszmegállóját

POLITIKA

"Tudomásunkra jutott, hogy valakinek a kérésére bizonyos »civilek« (más forrásból Fidelitast emlegettek, de ezt nem kezelnénk tényként) el fogják vinni a héten a buszmegállónkat" - írta hétfő esti Facebook-posztjában a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Vas megyei szervezete. A párt a 2018-as választási kampányban a kapott állami támogatást különböző kisebb projektek megvalósítására fordította, ilyenek voltak a buszmegállók, amiket maguk építettek olyan helyeken, ahol évek, évtizedek óta a puszta ég alatt kellett várakozniuk az utazóknak.

Forrás

Az egyik ilyen, eredetileg Felcsúton épített megálló végül Szombathelyre került, ahol a város fideszes vezetése sietve közölte, hogy pont ők is buszmegállót akartak építeni oda, ahova évtizedek óta senkinek eszébe nem jutott, ezért mindenáron el akarták bontani a megállót.

Az MKKP buszmegállója, még eredeti helyén, Felcsúton. Onnan el kellett bontaniuk. Szombathelyen építették újra, de most az önkormányzat is oda akar építeni egy megállót, ahova amúgy három évtizedig senkinek se jutott eszébe ilyesmi.
Fotó: MKKP/Facebook

Az MKKP posztja szerint a hétvégén ismeretlenek " kicsavarták a talajrögzítőkből majdnem az összes csavart, ezzel veszélyeztetve az emberek életét". Még azt is megkockáztatják, hogy az ismeretlenek célja ezzel az lehetett, hogy a megálló összedőljön a viharban, hogy be lehessen perelni annak építőjét.

A poszt írásakor még csak feltételezték, hogy mindez a megálló elbontását készítette elő. Egy kedd reggeli kommentjük szerint ez végül az éjjel meg is történt, keddre elbontották a megállót.