Mintha háromnapos családi turistáskodás lett volna a KNDP vezető politikusainak látogatása Szentpéterváron

POLITIKA

Egyszerű adófizetőként nem is látjuk, mennyi kényelmetlenséggel és lemondással jár egy politikus hivatalos látogatása. Itt van például Semjén Zsolt és Harrach Péter szentpétervári útja, aminek a programját volt módunk megismerni.

A hivatalos közlemény mindössze arról szól, hogy a KDNP két vezető politikusa a múlt héten Oroszországban járt. Előbb Moszkvában volt csütörtökön találkozójuk Ilarion metropolitával, a moszkvai patriarchátus Külső Egyházügyi Kapcsolatok Hivatalának irányítójával, majd Nyikolaj Fjodorovval, az orosz felsőház első elnökhelyettesével tekintették át az áttekintenivalókat. Ezután Szentpéterváron folytatódott a hivatalos út.

Innen kapcsolódunk be egy hivatalos út minden nyűgébe. A delegáció nemcsak a két KDNP-s politikusból áll, ők utaztak öten pénteken reggel Moszkvából Szentpétervárra:

  • Semjén Zsolt,
  • Semjénné Menus Erzsébet Gabriella,
  • Harrach Péter,
  • Harrach Péterné Nagy Csilla,
  • Ujvári Sándor.

Itt fejenként 10 ezer rubellel, vagyis 5-ször 45 ezer forinttal fogadja őket a VIP-váróban a főkonzul és az első beosztott. 

Ebből taxira nem kell költeni, mert a főkonzulátusnak köszönhetően Volkswagen Caravelle kisbusz szállítja a delegációt a belvárosi ötcsillagos hotelbe, a Corinthiába, amit még az oroszok is luxusszállónak neveznek. A szálloda honlapja szerint egy kétszemélyes szoba ára 23 950 rubeltől indult (107 ezer forint), 66 450 rubel (299 ezer forint) a top éjszakánként.

Kis pihenő után jön egy kötelező program: rövid udvariassági találkozó Szergej Szolovjovval, Szentpétervár Törvényhozása első alelnökével és Alekszandr Kusakkal az Egységes Oroszországpárt frakcióvezető-helyettesével.

A szentpétervári út egyetlen protokollfotója. A 45 perces udvariassági látogatás, ami miatt a két KDNP-s politikus péntektől vasárnapig a városban volt:

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a szentpétervári törvényhozásnak otthont adó Mariinszkij Palotában udvariassági találkozón vett részt Szergej Szolovjov első alelnökkel és Alekszandr Kusakkal, az Egységes Oroszország párt frakcióvezető-helyettesével.

Ez háromnegyed óra, utána már laza a program egész hétvégén. Pénteken az Ermitázs múzeum a következő helyszín. Itt csatlakoznak a feleségek a KDNP-s politikusokhoz, miután a főkonzulátos egy másik autóval értük megy a szállodába. Kis hivatalos dolga közben akad Semjén Zsoltnak és a főkonzulnak, egy gyors udvariassági találkozó Mihail Piotrovszkij úrral, az Ermitázs Múzeum igazgatójával. A többiek addig felfedezhetik a múzeumot.

Két és félórás múzeumlátogatás után vissza a szállodába, majd rövid felfrissülés után irány az Ohotyicsnij Klub, ahol a főkonzulátus vacsorát szervezett a vendégeknek. Vadászok kifejezetten kedvelhetik a helyet.

Másnap, szombaton reggeli után irány a Carszkoje Szelo, a cári család egykori nyári rezidenciája és az azt körülölelő település. Hosszú kirándulóprogram, közben ebéd a főkonzulátus szervezésében, aztán a Nyári Palota, a pazar kert és a Finn-öböl megtekintése. Fél ötkor vissza a városba, pihenő a szállodában, majd sétahajózás és vacsora a főkonzulátus szervezésében, a nap végén séta a szentpétervári fehér éjszakában. Hivatalos program szombaton nem akadt.

Szombathoz hasonlóan vasárnap hivatalos program már szintén nincs, csak városnézés. Reggeli után a kazanyi székesegyház és a Véren Megváltó Székesegyház megtekintése, fél 12-kor a delegációt kiviszik a reptérre, ahonnan Helsinki felé repülnek el Semjénék. 

Megkerestük a KDNP-frakció sajtóosztályát, hogy további tájékoztatást kapjunk a rövid hivatalos közleményen kívül, mi volt az utazás célja, ki fizette például a politikusokkal utazó feleségek utazási/étkezési/szállás költségeit, költőpénzét, Finnországba is hivatalos útra utaztak-e tovább. Annyit írtak: „A híradásokban megjelent információkat azzal egészítjük ki, hogy a politikusokat feleségük kísérte, az ő utazásukat magánemberként, saját maguk fizették.”