Spanyol hatóságok őrizetbe vették az oszakai G20 találkozóra tartó brazil Jair Bolsonaro elnök küldöttségének egyik pilótátját, akinél irdatlan mennyiségű, 39 kilogrammot találtak.A rajtaütésre Sevillában került sor, ahol a Japánba tartó küldöttséget szállító katonai repülőgép leszállt. A pilóta a hírek szerint az utastérbe vitte fel a közel 40 kilós pakkot.
Maga az elnök egy későbbi járattal indult el Japánba, csak a biztonságát biztosító katonai küldöttség utazott ezen a gépen.
Az Andalúziai reptér szóvivője megerősítette, hogy egy embert őrizetbe vettek kedden, és letartóztatták kábítószerkereskedelem gyanújával.
A hírt Bolsonaro is megerősítette, és elmondta azt is: tájékoztatta az esetről védelmi miniszterét, hogy működjön együtt az ügyben a spanyol hatóságokkal.
„300 ezer ember teljesít szolgálatot a katonai erőknél, és dolgozik azon, hogy megfeleljen a legmagasabb erkölcsi és etikai normáknak. Ha a pilóta bűnös, felelnie kell” - mondta az elnök.
A világ vezetői pénteken és szombaton Oszakában találkoznak, ahol Japán első alkalommal ad otthont a G20-nak.
És mindez néhány héttel azután történt, hogy Bolsonaro bejelentette, szigorítja a drogkereskedőkre vonatkozó jogszabályokat, amelyek minimális büntetési tételét ötről nyolc évre emelte fel. (Guardian)