Börtönbüntetés várhat annak a hajónak a kapitányára, amely 41 Líbiából érkező menekülttel/bevándorlóval a fedélzetén kötött ki engedély nélkül az olasz Lampedusa szigetén szombatra virradó hajnalban.
A német Carola Racketét, a német Sea-Watch 3 civil mentőhajó kapitányát őrizetbe vették a hatóságok. Nem túl bíztató rá nézve, hogy Matteo Salvini belügyminiszter szerint egy kalóz, aki „háborús bűncselekményt” követett el.
Rackete (akit vasárnap délután védelmébe vett egy interjúban a német államfő Frank-Walter Steinmeier) vasárnap azt nyilatkozta, hogy nem követett el semmilyen erőszakos bűncselekményt, csak engedetlenséget. A kapitány a Corriere della Serának azt nyilatkozta, hogy
„az emberek végtelenül kimerültek és elkeseredettek voltak, többen közülük már önsebzésbe kezdtek, félő volt, hogy előbb-utóbb valaki öngyilkos lesz.”
A Sea Watch 3 két hétig volt vízen, és nem kapott engedélyt egyetlen uniós országtól sem a kikötésre, mielőtt Rackete úgy döntött, hogy a dél-itáliai Lampedusa szigetéhez hajózik, amit az olasz kormány hajói megpróbáltak megakadályozni. Szombat hajnalban Rackete mégis betért a kikötőbe, ahol ütközött egy rendőrhajóval, majd erős rendőrségi jelenlét mellett horgonyt vetett.
A kapitány azt mondta, napok óta a legénységnek folyamatosan talpon kellett lennie, ügyelnie arra, hogy nehogy valaki a vízbe vesse magát. Rackete azt is nyilakozta, senkit nem akart veszélyeztetni, és hibázott, amikor hajójával véletlenül a manőver közben egy rendőr-motorcsónaknak ütközött.
A Sea Watch részéről Haidi Sadik azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy Rackete a tengeri- és a nemzetközi humanitárius jogot követte akkor, amikor vészhelyzetben úgy döntött, kiköti a hajót.
Több uniós ország, Németország, Franciaország, Luxemburg, Finnország és Portugália felajánlotta, hogy befogad néhányat a bevándorlók illetve menekültek közül. (BBC)
Illegális bevándorlás támogatásával vádolják.
Carola Rackete több hetes hánykólódás után kötött ki Olaszországban, hogy megmentse a fedélzeten éhező menekülteket. 10-15 év börtön várhat rá.
Az elnök az olasz hatóságoknak üzent, akik őrizetbe vettek egy hajóskapitányt, miután bevándorlókkal a fedélzetén kikötött Lampedusában.