Csőtörések miatt több ezer ember maradt víz nélkül Miskolcon

vidék

Az Index írta meg, hogy Miskolcon több ezer embert érint az elzárt víz okozta kellemetlenség, a lap szerint az Avas, Győri kapu, Újgyőri főtér, Vologda, Vörösmarty városrészeken keddtől csütörtök estig karbantartást végeztek, így nem volt meleg víz, de utána olyan sok csőtörés volt a környéken, hogy mostanra teljesen elzárták a vizet. Szombat dél óta nincs víz a város egy részén, csak Vologda városrészben állt helyre mára a vízellátás.

A Miskolci Vízmű Kft. délelőtt azt írta a lapnak: „Az elmúlt időszak szélsőséges időjárási eseményeinek, valamint a villámárvizek és az azt követő hőség hatására, jelentős mértékű a talajdilatáció. Ez, illetve a hőség miatti jelentős fogyasztásnövekedés a vezetékeken csőtörési hibajelenséget okozott. Jelenleg 3 csőtörést regisztráltunk, melyeknél kollégáink dolgoznak a hiba elhárításán. A csőtörések javításának időszakára, az adott szakasz kizárása szükséges, ez a legnagyobb hiba esetén 5 utcát érint időszakosan. A hibajavítás időszakára a területeken lajtkocsiból vízszolgáltatást nyújtunk. A hibaelhárítás feltehetően - a hiba összetettségétől függően - a mai napon befejeződik. A város többi részén az ivóvíz ellátás zavartalan.”

Ma pont meleg, napos idő van, eső sehol sem várható, akár 30-35 fok is lehet. (Index)