A Volt Fesztivál főszervezője, Lobenwein Norbert a Facebookon értékelte hosszan az idei fesztivált, és egyben reagált is arra, hogy a koncertek között folyamatosan Orbán Viktort adták a nagyszínpadon.
Ezt írta:
„A filmben nagyrészt a rendszerváltás korszakát idéző fotók szerepelnek (többnyire amúgy édesapám felvételei), valamint 5 msp-ben megelevenednek Orbán Viktor szavai, amelyet 1989-ben Nagy Imre temetésén mondott el.
Nem tisztem véleményt mondani egy partnerünk szpotjáról. 1989-ben történelmet írtunk, számos fotó, kép égett belénk örökre. A film rendezője ezeket a képeket választotta, lehet, hogy más rendező másokhoz nyúlt volna… Mint ahogyan egy fesztivál programját is sokféle szempont szerint lehet összeállítani. Ha valaki csak felületesen nézi át a VOLT programját, akkor is látni fogja, hogy minket kizárólag az érdekel, hogy értékes, izgalmas témákat, zenekarokat, előadókat láthasson-hallhasson a közönségünk. Nem szeretnék neveket emíteni, de aki egy kicsit is otthon van a magyar popkultúrában, azonnal leveszi, hogy semmilyen jelentősége nincs annak, hogy ki, milyen nézeteket vall, milyen színű a bőre, és még sorolhatnám. Mondhatnám, hogy erre büszke vagyok, de nem mondom. Ez így természetes.”
Korábban Kádár Tamás, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. vezetője azt mondta, átállások közt két-háromszor játszották le a Volt Fesztiválon a Terror Háza videóját, túlzottak az arra érkezett reakciók. „Nem gondolom, hogy ez a videó bárkit meggátol abban, hogy bulizzon. Nem gondolom, hogy egy fesztivál, amely a szabadságról szól, ne emlékezhetne meg arról, hogy 30 éve volt a rendszerváltás” – mondta Kádár, aki a noÁr által hirdetett bojkottot annyival kommentálta, hogy „szíve joga”.
Most Lobenwein így reagált noÁr kezdeményezésére: „Mosolyogtam és mérgelődtem egyszerre, amikor az egyik portál címlapon hozta, hogy egy (általam nem ismert) előadónk bojkottot hírdetett a VOLT ellen. Ahelyett, hogy eljött volna és azon a kerekasztal beszélgetésen mondja el a véleményét, ahová meghívták. Nem éreztük a fiatalember hiányát, mégcsak szóba se hozták az aznapi művészek, meghívottak, mégis fura, hogy ezzel címapra lehetett kerülni.”