Szerdán a köztévében jelentette be az MSZP-ben felfüggesztett Szanyi Tibor, hogy Bal Blokk néven új mozgalmat gründol. A Blikknek az új formációt azzal indokolta, hogy
"magára van hagyva a baloldali szavazótábor. Így vagy úgy, az összes politikai párt beleolvadt valahogy a NER-be, vidáman bizottságokat vezetnek, az Országgyűlésben alelnökösködnek, ülést vezetnek, mintha tök rendben lenne minden."
Szanyi szerint a Bal Blokk létrejöttéhez "semmi köze" a fegyelmi eljárásához, "inkább annak, hogy nagyon megütött engem az arcpirítóan alacsony 6,6 százalékos eredményünk az EP-választáson." Arra a kérdésre, hogy az önkormányzati választásokra állítanak-e jelöltet, úgy válaszolt, hogy
"kizárt. (..) Ez a baloldali platform viszont segíthet a jelöltek kitermelésében és a szavazók eligazításában."