Nyaranta 200 ezer turista fordul meg Hortobágyon, mégis leszerelték az egyetlen ottani bankautomatát

gazdaság

A takarékszövetkezetek működésének racionalizálása jegyében a Tiszántúli Takarék leszerelte hortobágyi ATM-jét, ami az egyetlen bankautomata volt a településen. Az 1500 lakosú településen ez az egy ATM volt, és egyik napról a másikra távolították el, sem a lakókat, sem az önkormányzatot nem értesítették a dologról. Azt mondták, helyette Takarék-busz jár majd hetente egyszer Hortobágyra.

Nyaranta 200 ezer turista fordul meg a környéken már csak az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Hortobágyi Nemzeti Park miatt is, ezért is furcsállták különösen a helyiek, hogy a Takarék úgy racionalizál, hogy leszereli az ATM-et. A döntést indokolhatja, hogy a takarékszövetkezet idén szűkítette hortobágyi fiókjának nyitvatartását, majd teljesen bezárta azt, és értékesítette az épületet. Az ATM ráadásul egy régi széria darabja volt, nehézkes a karbantartása, ugyanis csal belülről tölthető, és fűtött helyiséget is igényel.

A takarékszövetkezet szerint meghaladja a lehetőségeiket, hogy minden településen fiókjuk és automatájuk is legyen, de a hortobágyi önkormányzattal tárgyalnak az ATM elhelyezéséről. Remélik, hogy hamarosan újra lesz termináljuk a községben. (Magyar Hang via hvg.hu)