Szijjártó: A Kanada távoli pontjain élő magyarok is számíthatnak a kormány támogatására

POLITIKA

Magyarország legnyugatibb állandó képviseletét nyitotta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közép-európai idő szerint csütörtökön a kanadai Vancouverben.

Szijjártó Péter miniszter, George Chow Brit Columbia tartományi kereskedelmi államtitkára és Ódor Bálint, Magyarország ottawai nagykövete a Vancouveri konzulátus avatásán 2019. július 3-án.
Fotó: Mitko Sztojcsev/KKM/MTI/MTVA

Az MTI-nek azt mondta, a képviselet létesítését a térségben adódó gazdasági lehetőségek, az ottani technológiai fejlesztések és az ott élő magyarsággal való kapcsolattartás, a magyar közösség segítése indokolta.

A megnyitó beszédében a miniszter kifejtette, hogy Kanada stratégiai partnere és szövetségese Magyarországnak: a NATO tagjaiként közös katonai missziókban vesznek részt, megpróbálják biztonságosabbá tenni a világot, és együtt küzdenek a világszinten növekvő terrorizmussal szemben.

Kanada emellett a világ legfejlettebb iparral rendelkező országai közé tartozik, tagja a G7 országcsoportnak, a nyitott gazdaságú Magyarországnak ezért rendkívül fontos a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése – mondta Szijjártó Péter.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom évente 400 millió dollárt tesz ki, a Kanadába tartó magyar élelmiszeripari export kiemelten fontos: az észak-amerikai ország első számú kacsahús-szállítója Magyarország és a negyedik legtöbb csirkehúst is a magyar exportőrök adják el a kanadai piacon – mondta.

A képviselet működtetésével ki lehet használni a Kanada nyugati felében rejlő gazdasági lehetőségeket, hiszen a térség technológiai, informatikai fejlődését világszinten is elismerik – mondta Szijjártó.

Szerinte Kanadában 400 ezer magyar gyökerekkel rendelkező ember él, közülük sokan az ország nyugati felében. A konzulátustól a kormány azt várja, hogy ellássa az ottani magyarok érdekképviseletét, segítséget nyújtson identitásuk megőrzésében, egyúttal újabb gazdasági lehetőségeket derítsen fel a magyar vállalatok számára – mondta.

Szijjártó szerint a kanadai tartományok közül Brit Columbia a gazdasági együttműködés tekintetében Magyarországnak a 3. legfontosabb, ráadásul Vancouver környékén 25 ezer magyar gyökerű ember él. Különösen az 1956-os forradalom után sok magyar találta meg második otthonát az országban – mondta.

Darryl Plecas Brit Kolumbia parlamentjének elnöke (j) fogadja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Victoriában 2019. július 3-án.
Fotó: Mitko Sztojcsev/KKM/MTI/MTVA

Szijjártó Péter azt mondta, a kormány a magyar nemzetre olyanként tekint, amely világszinten van jelen, így a Kanada távoli pontjain élő magyarok is számíthatnak az anyaországra, a kormány támogatására.

A vancouveri a harmadik magyar képviselet Kanadában az ottawai nagykövetség és a torontói főkonzulátus után. (MTI)