A Vice félórás filmet készített Éjszaka jönnek el értünk – Kína eltűnő muszlimjai címmel a Kínában hatóságilag, központilag vegzált ujgurokról.

Télen mentek el a 3 milliós Ürümcsibe, ahol több száz éve főleg iszlám vallású ujgurok laknak. Az elmúlt évtizedben erőszak tört ki a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen, amit a központi hatalom az iszlamizmusnak és az etnikai szeparatizmusnak tud be. Az utóbbi időkben átnevelőtáborokba viszik az ujgurokat, akik az ismerősök szerint szinte vadidegenként térnek haza. Hogy ne jusson ki információ a koncentrációs táborokról, az újságírókat távol tartják a területtől.

A Vice ezért rejtett kamerával ment oda forgatni, és úgy érzik, ez az egyik legfontosabb tudósításuk valaha.

A 20 milliós Hszincsiang Kína egyik legnagyobb méretű tartománya, 16-szorosa Magyarországnak, 13 etnikum él itt, főleg a türk eredetű ujgurok. Kína 50 éve telepít ide embereket, így az ujgurok aránya már 50 százalék alatt van. A tartományban folyamatosan, felfegyverkezett rendőrök járőröznek, és pár száz méterenként ellenőrző állomásokon vizsgálnak át mindenkit.

A Vice a helyszínen azt tapasztalta, hogy gyakorlatilag 2 méterenként térfigyelő kamerákat telepítettek. Kasgar felé, a vonatúton beszéltek egy han nővel, aki azt mondta, tudja, hogy az ujgurokat átnevelőtáborokba küldik, de egyetért vele, mert a három egység elvét kell követni („éljetek együtt, egyetek együtt, dolgozzatok együtt”), és szerinte az ujgurok még mindig „le vannak maradva”. Egy férfi viszont azt mondta, hogy a rendőrség a táborokba erővel kényszeríti az ujgurokat, de el kellett változtatni a hangját, és nem is mutatták, mert azt mondta, már ezért a megjegyzéséért is elvihetik.

Kasgarban még nagyobb a szigor: az utcai árusnak, aki tésztát készít, a baltáját kötelező lánccal a földhöz kötnie, több ezer checkpointot telepítettek (még a rendőrök többsége is ujgur), az ujgurok pedig nemhogy beszélni vele, hanem még ránézni sem voltak hajlandók a brit újságírónőre. A városban kötelező biztonsági gyakorlatok vannak, de amikor az újságírónő a telefonjával rögzített valamit, azonnal odamentek hozzá, hogy törölje. (Ezután, hogy ne keltsenek gyanút, kénytelenek voltak látványosan turistáskodni, például tevén lovagoltak.)

A szellemvárosban egy kocsma előtt – magukat jelentéktelen, utazó bloggereknek kiadva – próbáltak beszélgetni han fiatalokkal, akik épp arról beszéltek, hogy ott nőttek fel, de sosem tapasztaltak terrorizmust, amikor megjelentek rendőrök, és közölték, hogy az egyes személyek kormányzati engedély nélkül nem adhatnak interjút. 1,5 óráig egyezkedtek a hatóságokkal, egyre magasabb rangú rendőrök érkeztek, és a felvételeik közül csomót letöröltek, de mivel elhitték nekik, hogy turisták, elengedték őket. A rendőrök hajnali fél egykor is nyolcasával menetelnek a teljesen kihalt városban. Miután a helyi hatóságok elkezdtek gyanakodni, hogy tényleg újságírók, el kellett hagyniuk Kasgart, nehogy bajba sodorjanak mindenkit, aki szóba áll velük.

Csak nagyon kevés ujgur tudta elhagyni Kínát azok közül, akiket korábban őrizetbe vettek. A Vice Isztambulban tudott beszélni néhányukkal. Az egyik nőt azért vitték be, mert arabul tanult és a Koránt olvasta, egy férfi 15 hónapot ült, mert ujgur óvodát nyitott, egy másikat pedig arra kényszerítettek, hogy vallja be, terroristákat bujtatott. Egy nő hivatalos papírt is kapott arról, hogy terrorista, mivel muszlim, és 1 évig 3 hónapig és 10 napig meg volt bilincselve a lába.

Elmondták, hogy útlevelet is csak DNS- és hangmintavétel, fotó és vizeletminta után kaphattak, és ha a vizeletéből azt látták volna, hogy a nő terhes, nem kapta volna meg az engedélyt az utazásra. Egy férfi arról beszélt, hogy a nővére házába han kínaiakat költöztetett az állam, kb. 1,2 millió embert telepítettek ujgur és kazah otthonokba, és sok nő, aki nem tudta elviselni ezt a megaláztatást, öngyilkos lett.

Az állam a letartóztatásokat éjjel végzi, hogy az embereket az ismerőseik lehetőleg ne tudják nyomon követni. Az isztambuli menekültek elmondták, hogy csak akkor kaptak engedélyt az ebédre, ha előtte elénekeltek három meghatározott dalt a kínai kommunista párt dicsőségéről. Az egyik férfi felidézte, hogy egy hónapig volt magánzárkában, mert muszlimként nem akart disznóhúst enni. „A fő céljuk az, hogy kommunista robotokat alkossanak” – mondta.

Az egyik nő, aki a két kisfiával él Isztambulban, elmondta, hogy a férjével együtt emigráltak, de a férfi visszament az öt gyerekükért, akik még nem kapták meg az útlevelet. A férfit ezután elfogták, és 10 évet kapott terrorizmus vádjával, az öt gyereket pedig különböző városokban lévő átnevelő táborokba helyezték. Állítólag 5-8 éveket kapnak olyanok is, akik emigránsokkal lépnek kapcsolatba.

A Vice Hotanba is elment, ahol a taxis arról panaszkodott, hogy nagyon rosszul megy az üzlet, mert már szinte mindenkit táborba zártak apróságokért is. Annak ellenére, hogy ramadánkor jártak ott, és több mecset mellett is elmentek, a hangját sem hallották annak, hogy imádkoznának a muszlimok. Megfigyelték a helyi, fallal és szögesdróttal körülvett óvodát is, de onnan a nap végén egy gyereket sem vittek haza, és a gyerekek vasárnap is bent voltak.

A Vice újságíróját és a társát folyamatosan követték két autóval is, rendszeresen igazoltatták őket az utcán, és állandóan belenéztek a kamerafelvételeikbe, nagyon ügyelve arra, hogy lehetőleg semmilyen kellemetlen információ ne jusson ki a városból. Isobel Yeung az egyik civilruhás követőjüket számon is kérte, de az telefonálást mímelve, szó nélkül elsétált, majd tovább követte őket messzebbről.

Yeung egy általános iskolás ujgur kislánnyal tudott csak beszélni, aki elmondta, hogy a nővére átnevelő táborban van, és 13 osztálytársa az iskolában lakik, mert a szüleiket elvitték. Egy iskola előtt, az udvaron a gyerekeknek azt kellett üvölteniük, hogy büszke kínaiak, és imádják Kínát.

Az AFP májusban kilenc olyan pakisztáni férfival készített interjút, akiknek a felesége elhagyhatta az átnevelő tábort. Mindegyikük hasonló tapasztalatokról számolt be: a tábort megjárt feleségek már nem imádkoznak, alkoholt és disznóhúst is fogyasztanak, és a viselkedésükben végbement változásról nem hajlandók semmit elárulni, attól tartanak, hogy legközelebbi a családtagjaik is a kínai hatóságok besúgói lehetnek.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter márciusban iszonyatosnak nevezve az eljárást felszólította Kínát, hogy fejezze be az ujgurok bebörtönzését, de még Törökország is az emberiség szégyenének nevezte az egészet, és az ENSZ fellépését sürgette a kínai átnevelő táborok miatt. Ujgurok a Twitterre – ami nem elérhető Kínában – ezrével tettek ki fotókat az eltűnt hozzátartozóikról. Eközben a közel 2 milliárdos, az utóbbi évtizedekben sok – ehhez képest jelentéktelen – érdeksérelem esetén megmozduló iszlám világban sem a politikai vezetők, sem az utca embere nem igazán törődik azzal, mi történik a hittársaikkal Kínában.