A fideszes képviselő a zalaegerszegi cégek segítségét kéri a stadionépítéshez

POLITIKA

A fideszes médiabirodalomba beolvasztott zalai zaol.hu írta meg, hogy a térség fideszes országgyűlési képviselője, Vigh László a ZTE stadionjában tartott sajtótájékoztatón kért segítséget, méghozzá stadionépítéshez. 'A biztonsági kerítést kellene felépíteni ZTE-stadionban' című cikk pont azt adja, amit a cím ígér. 

Ugyanis az NB1-be visszajutott csapattól az MLSZ azt várja el, hogy a vendégszektor előtt az első meccsen már legyen biztonsági kerítés, különben nem lehet elsőosztályú meccseket játszani a stadionban. 

A tájékoztatón kiderült, hogy a stadion használatához a keleti szektornál biztonsági zónát alakítanak ki, valamint a mozgáskorlátozottak elhelyezésének a lehetőségét is megteremtik. A munkálatok részeként a tervek szerint megszüntetik itt azt a bejárót, amin korábban a csapatok a pályára bevonultak. 

Vigh László pedig elmondta, hogy az átalakításokhoz szükséges anyagok rendelkezésre állnak, csak hiányzik a munkaerő a kivitelezéshez. Ezért a város és a megye vállalkozóinak, cégeinek segítségét kérik, hogy a következő bő két hétben fémipari szakmunkásokat biztosítva sikerüljön az MLSZ előírásait teljesíteni.

A világfutballból ismerni pár példát, amikor a szurkolók maguk segítettek stadiont építeni, ez történt például a német elsőosztályba története során először feljutó Union Berlinnel is korábban

Az elmúlt években a ZTE is új stadiont kapott amúgy, 11 ezrest, de volt meccs az első évben, amikor jó 800 néző látogatott ki a meccsekre. Külön érdekesség, hogy a ZTE többségi tulajdonosa az a Végh László, aki szoros felcsúti kapcsolatokkal rendelkezik, ő ajándékozta a Puskás Akadémiának a felcsúti Puskás-szobrot, még telephelye is van Felcsúton, a stadionépítésekből jókorát húz a Pharos 95 nevű cégével. Úgyfest, ide most nem tudtak embert találni. 

Most július 27-éig van lehetőség befejezni a kerítést ahhoz, hogy meglegyen az engedély, és augusztus 10-én lehessen hazai meccset rendezni a stadionban.

Kapcsolódó cikkek