Orbán azzal ütötte el a CEU jövőjére vonatkozó kérdést, hogy az egyetem már elköltözött Bécsbe

POLITIKA

A hvg.hu a parlamenti folyosón megkérdezte Orbántól, betartja-e a bajoroknak tett ígéretét, vagyis biztosítja-e a CEU budapesti működéséhez szükséges jogi garanciákat. A miniszterelnök válasza ennyi volt: 

„A CEU eltávozott Bécsbe, ezért minden vele kapcsolatos kérdésben az osztrák kancellár az illetékes, oda tessék fordulni!”

A miniszterelnök újságíróknak válaszol a parlamentben
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Az utóbbi hónapokban az európai politika kavarta meg újra a kormány által elüldözött egyetem ügyét, és megint felcsillant a remény, hogy maradhatnak Budapesten a tervek szerint szeptembertől már Bécsben induló képzések. 

Manfred Weber néppárti csúcsjelölt ugyanis három feltételt szabott a Fidesz tagságának, és ezek egyike az volt, hogy a CEU maradhasson Budapesten. A bajor politikus eljött Budapestre, és belengetett egy megoldást: a Müncheni Műszaki Egyetem és a CEU kössenek szerződést, és Bajorország szálljon be a finanszírozásba. Ennek az volt az értelme, hogy ha európai fenntartói is lesznek a CEU-nak, akkor már EU-s intézménynek számít, és így nem vonatkozhat rá a lex CEU.

Az egyetem üdvözölte a döntést, de a rektor az elmúlt időszak tapasztalataiból tanulva ragaszkodott Orbán személyes garanciájához: „a lehetséges együttműködés előkészítését csak akkor folytathatják tovább a résztvevő felek, ha Magyarország miniszterelnöke egyértelmű politikai állásfoglalásban biztosítja arról európai partnereit, hogy a CEU amerikai és európai diplomákat kiadó szabad intézményként Budapesten maradhat.”

A garanciákat Orbán tulajdonképpen megígérte, amikor levélben biztosította a bajor kormányt: nem fog keresztbe tenni annak, hogy a Müncheni Műszaki Egyetem a CEU-val való együttműködés keretében részt vegyen a magyar felsőoktatásban.

Ezek után a két rektor aláírta a megállapodást, például három új nemzetközi professzori pozícióról a politikatudomány, a műszaki tudományok és a társadalomtudományok terén.

Az együttműködési megállapodás aláírása május 7-én
Fotó: Tuba Zoltán/Képszerkesztőség

Akkori közleményük szerint a felek egyetértenek abban, hogy a támogatásra vonatkozó bajorországi ajánlat feltétele az, hogy a CEU amerikai diplomákat kiadó egyetemként szabadon működhessen Magyarországon. Ennek fényében mindkét fél arra kéri Magyarország kormányát, hogy biztosítsa a CEU-nak azokat a jogi garanciákat, amelyek lehetővé teszik, hogy közösen megnyithassák a magyar és bajor tudományos és egyetemi együttműködés ezen új fejezetét.

Ez azóta sem történt meg, a kormány hallgat az ígéretről, Orbán pedig a fent olvasható mondattal reagált.

Korábban, az amerikai képzések Bécsbe költözésének bejelentése után Kósa Lajos még azzal érvelt, hogy a CEU nem költözhet el, mert soha nem is volt itt, a kormány tagjai és szóvivői pedig azt ismételgették, hogy a költözés csak politikai blöff. Ezt mondta tavaly novemberben maga Orbán is, aki kijelentette, hogy az itthoni működésüknek minden törvényi feltétele megvan.

Kapcsolódó cikkek

Így üldözte el a Fidesz a CEU-t Magyarországról

Az egyetem megtámadása több szempontból is jól jöhetett a kormánynak. Ideális ellenség volt a CEU, és fegyver is volt az ügy a Jobbik ellen.

erdelyip
politika

Bécs polgármestere büszke rá, hogy hozzájuk költözik a CEU

Azt ígérte, ott „a szabadság levegőjét” szívhatják, nem kell politikai szabályozásra számítania az egyetem vezetőinek.

Boros Juli
oktatás

Weber három feltétel teljesítése esetén engedné, hogy a Fidesz a Néppártban maradhasson

El kell tüntetni a plakátokat, bocsánatot kell kérni, és biztosítani kell a CEU maradását Budapesten.

Albert Ákos
politika

Manfred Weber útját a hatalomhoz Orbán Viktor kövezi ki?

Weber kedden egy magyar zsinagógában jelentette be, hogy megoldódhat a CEU Budapesten maradása. Ha ez összejön, akkor egy súlytalan, túl jobbosnak tartott jelöltből a Kompromisszum Embere lehet, aki még Orbánt is megszelídítette.

Magyari Péter
eu

Orbán biztosította a bajorokat, hogy a CEU Magyarországon maradhat

A miniszterelnök azt ígérte, nem fog keresztbe tenni az együttműködésnek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kósa Lajos szerint a CEU nem tud Budapestről elköltözni, hiszen soha nem is volt itt

Ba dum tss!

Boros Juli
POLITIKA

A kormány még mindig azt ismételgeti, hogy a CEU elköltözése „politikai blöff”

Egyszerűen letagadják, hogy az egyetem elmegy.

Urfi Péter
elmebaj

Orbán fogadni merne, hogy a CEU nem lép le Budapestről

Blöffnek tartja a bécsi költözést.

Czinkóczi Sándor
politika