Rasovszky Kristóf az 5 kilométeres nyíltvízi úszás világbajnoka

sport

Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokságon. A szám Európa-bajnoka 53:22.1 perces idővel diadalmaskodott.

A győztes Rasovszky Kristóf a nyíltvízi úszók férfi 5 kilométeres versenyének eredményhirdetésén a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Joszuban 2019. július 13-án
Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

„Ez az első felnőtt világbajnoki érmem. Úgy jöttem ide, hogy bármi is lesz, az jó, de bíztam benne, hogy valamelyik számban odaérhetek a dobogóra” - mondta Rasovszky, akit a helyi műsorközlő az egész verseny alatt mint a legnagyobb favoritot emlegetett. Most ugyan nem érez fáradtságot, de a következő két nap legfontosabb feladata, hogy megfelelően regenerálódjon a 10 kilométer előtt, ahol az első tízbe kerülést, azaz az olimpiai kvóta megszerzését tűzte ki. A fiatal úszó megjegyezte, 

az, hogy ő a szakág első magyar világbajnoka, fantasztikus érzés, de még fel kell dolgoznia. 

Fotó: MTI Fotószerkesztõség/Kovács Tamás/MTI/MTVA

A hatodik helyen célba érkező Székelyi Dániel arról beszélt, hogy mindvégig megpróbálta elkerülni a "verekedést" a vízben és sikerült teljesítenie az előzetesen kitűzött célját, azaz az első tíz közé jutást, amellyel megalapozta a 10 kilométeres viadalt.