Moszkvában őrizetbe vettek több tucat tüntetőt

külföld

Több tucatnyi tüntetőt vettek őrizetbe Moszkvában, akik az ellen tiltakoztak, hogy független jelöltek nem indulhatnak a szeptemberi önkormányzati választásokon – jelentette az AFP francia hírügynökség újságírója a helyszínről.

Fotó: Eugene Odinokov/Sputnik

Az engedély nélkül tartott megmozduláson közel kétezren vettek részt. Késő este a rendőrség több tucat tüntetőt vett őrizetbe, köztük a szervezőket, Ljubov Szobolt, Ilja Jasint és Ivan Zsdanovot, Alekszej Navalnij ellenzéki vezető fő szövetségeseit.

Az őrizetbe vételeket nyomon követő OVD-Info nevű szervezet szerint összesen 38 embert állítottak elő, míg a rendőrség „több mint 25” őrizetbe vételt említett. A tüntetők azt kifogásolják, hogy a választási bizottság arra hivatkozva nem engedélyezi ellenzéki és független jelöltek indulását a szeptemberi önkormányzati választásokon, hogy az induláshoz szükséges aláírások egy része hamis volt.

Az „Ez ami városunk!” jelszót skandáló tüntetők jelképesen egyesével kopogtattak a városháza ajtaján, majd elindultak a választási bizottsághoz. „Moszkva-szerte visszavonják a független jelölteket. A cinikus és hazug polgármesternek meg kell hallania a hangunkat” – mondta Szergej Szobjanyin polgármesterről a tüntetés végén őrizetbe vett Ilja Jasin.

Ljubov Szobol szombaton jelentette be, hogy éhségsztrájkot kezd, amiért hamis aláírásokra hivatkozva nem engedik indulni a választásokon.

Fotó: Eugene Odinokov/Sputnik

A megelőző helyhatósági és regionális választásokon a hatalmon lévő Egységes Oroszország jelentősen visszaesett, az életszínvonal stagnálása és a népszerűtlen nyugdíjkorhatár-emelés miatt. (MTI)