Egy borász arról beszélt a román köztévén, hogy orvosi igazolása van a szüzekről, akik a szőlőjét tapossák

idióta rekordok

A Transindex írta meg, hogy a román közmédia, a TVR vasárnaponként jelentkező, Viața Satului (A falu élete) című műsorában legutóbb a Konstanca megyei Viișoara pincészetét mutatták be, aminek a tulajdonosa azzal büszkélkedett, hogy a cég csakis hagyományos módon készíti a borait, vagyis például szűz lányok tapossák ki a szőlő levét.

Forrás

A férfi az adásban azt is elmondta, hogy biztosra akart menni, hogy a lányok szüzek, ezért a 40, taposásra jelentkező lányból 20-at elvittek nőgyógyászati vizsgálatra, és ott kiderült, hogy közülük csak hatan voltak azok. Az erről szerzett orvosi igazolásokat megmutatta a kamerának is. (Transindex)