A francia sajtó nyomán az MTI adott hírt róla szerda reggel, hogy a francia képviselőház elfogadta a Notre Dame székesegyház helyreállításáról szóló törvényt.
A most elfogadott törvény Emmanuel Macron államfő elképzelésének megfelelően öt évre tervezi a munkálatok időtartamát.
A jogszabály adókedvezményt nyújt azok számára, akik pénzügyi segítséget nyújtanak a székesegyház felújításához, továbbá ellenőrzi az adományok felhasználását, és elősegíti a helyreállítási munkálatokhoz szükséges döntések meghozatalát, és egyszerűsíti az azzal kapcsolatos közbeszerzéseket.
Nincs teljes egyetértés a munkálatok időtartamát illetően. Szakértők szerint öt év nem lesz elegendő a munkálatokhoz. Egyelőre az sem tisztázott, hogy az eredeti formájában vagy pedig egy nemzetközi pályázatot követően új formában állítják helyre a huszártornyot.
Az ellenzék kritizálta a törvény miatt Macront. A templom helyreállítását fontosnak tartják, de szerintük felesleges rendkívüli törvényben engedélyezni az örökségvédelmi és a környezetvédelmi szabályok áthágását annak érdekében, hogy a helyreállítás minél hamarabb megvalósuljon.
Franck Riester kulturális miniszter szerint viszont a kormány nem keveri össze a gyorsaságot és a elsietettséget, és a rendelkezésre bocsátott idő lehetővé teszi valamennyi érintett szakember mozgósítását.
Riester szerint a több mint 850 millió eurós felajánlásoknak eddig csak valamivel több mint tíz százaléka érkezett meg, és a felújítási munkálatok becsült összegét sem állapították még meg a kárfelmérők. Pedig a felajánlások végösszegének felére alig pár nap alatt befutottak az ígéretek a gyűjtéseket szervező alapítványokhoz.
A 850 éves Notre Dame gótikus templom április 15-én kapott lángra és égett le. A teljes pusztulástól ugyan megmenekült, de súlyosan megrongálódott: a tetőszerkezete leégett, a kúp alakú huszártorony pedig leomlott. A tűz oka továbbra is ismeretlen, de a szándékosságot a francia nyomozóhatóságok már kizárták.