Az önkormányzat és a helyi kerékpáros szervezetek akciócsoportot alakítottak Nagykanizsán, hogy a városban fennakadás nélkül megrendezhessék a Giro d'Italia jövő májusi, harmadik magyarországi szakaszának befutóját, jelentették be pénteken. A nyolcmilliárd forintba kerülő olasz kerékpáros körversenyt a magyar kormány turisztikai reklámmal indokolja. A munkacsoport vezetője, Radics Bálint az MTI-nek elmondta, hogy a
a nagykanizsai Deák téren lesz majd a befutó. Ezen a helyszínen kell gondoskodni annak a 600 résztvevőnek az ellátásáról, akiket azután a sármelléki repülőtérre szállítanak, ahonnan Szicíliába repülnek a másnapi szakasz helyszínére.
A sajtótájékoztatón jelen volt a térség országgyűlési képviselője, a kormánypárti Cseresnyés Péter is, aki arról beszélt, hogy a munkacsoport feladata, hogy egy szép közösségi ünneppé is váljon a kanizsai befutó.
"A város ugyanakkor gazdasági hasznot is remél ettől a versenytől, hogy még inkább felhívja az olaszok figyelmét Nagykanizsára, mint befektetési helyszínre,"
tette hozzá. Dénes Sándor polgármester pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon fontos elismerés a városnak a Giro d'Italia helyszíneként szerepelni, de ez egyben nagyon sok feladatot és kötelességet is jelent.