Nagyszabású építkezések kezdődtek az Orbán család hatvanpusztai majorságán

építészet

Hadházy Ákos független képviselő nemrég berepült az Orbán család az Alcsútdobozon található hatvanpusztai majorsága fölé, és azt látta, hogy nincs minden a megszokott helyén, ugyanis a birtokon éppen nagy építkezések zajlanak. A területet a miniszterelnök apjának korábbi ingatlanos cége, a CZG Ingatlanforgalmazó Kft. 2011-ben vette meg, hogy utána 10 évre bérbeadja Mészáros Lőrincnek, aki előre kifizette a bérleti díjat. Aztán Orbán Győző idén megszüntette a céget

Hadházy szerinta legfeltűnőbb, hogy új épület készül, jól látszik a mélyen a földbe ásott alap a már korábban felújított egykori cselédszállás és az istálló között épül”. 

Valamint „a második egykori cselédszállást is teljesen átépítik, a tetőt leszedték, újraépítik, de addig belátunk az épületbe. Elegáns megoldással az emeleti szobák egy óriási központi hallt fognak körülvenni”.  

A földbe ásott alap a felújított egykori cselédszállás és az istálló között

Ezen kívül még egy szépen gondozott konyhakert is látható felülről, aminek pár éve még csak egy fóliasátor állt a helyén.  Korábban mi is berepültünk drónnal a bírtok felé, ahol akkor még nem zajlottak ekkora munkálatok:


Pár éve derült ki az is, hogy Orbán Viktor kuvasza, Nárcisz is itt lakik. Az állat gazdájaként Orbán fiát, Gáspárt jegyezték be.  A kuvaszt annak idején csipet kapott, az állatot orvoshoz vivő Orbán Gáspár Hatvanpusztát jelölte meg a lakcímeként.

Kapcsolódó cikkek