Az első, hitetlenkedő gyorsértékelés után (Ezt mégis hogy csináltam, mert nem tudom?), már az aranyéremmel a nyakában nyilatkozott újra az M4 Sportnak a világrekorder világbajnok Milák Kristóf.
A 19 éves úszó nagyon büszke rá, hogy éppen Michael Phelps világrekordját döntötte meg. 2-3 éve ez a célja, de próbált úgy odaállni a rajthoz, hogy ne erre koncentráljon, inkább érezze jól magát, nem a világcsúcsért, hanem az aranyéremért úszott. A világrekord saját magát is nagyon meglepte.
A hogyan továbbról Milák azt mondta, hogy ezzel lezárult egy korszak az életében, de nyit egy újat, és szeretne más úszásnemben is ekkorát villantani. Milák eredetileg hátúszó volt, mostanában pedig a pillangó mellett gyorsúszással is próbálkozott. A repertoár szélesítéséig azért úszik még 100 pillangón ezen a világbajnokságon is. Az olimpia pedig pont egy év múlva kezdődik.
Megszólalt Milák rendkívül szerény, az uszodák világában kifejezetten csendes edzője, Selmeci Attila is. Ő is azzal kezdte, hogy ilyen időre azért nem számított. A táv felénél meg is ijedt, hogy túl gyorsan kezdett a versenyzője, attól félt, hogy nehogy elsavasodjon és ne bírja a végét. 150-nél viszont már érezte, hogy nagy idő lesz ebből. „Csodát csinált, szép tempókkal úszott, végig hajrázta az egészet” - értékelte az úszást Selmeci.
„Csak ámulok még mindig” - mondta az edző. Megkérdezték, hogy a futam előtt mit tanácsolt Miláknak. Selmeci szerint ilyenkor már nem szabad megzavarni az úszókat, nehogy kizökkentse vagy elbizonytalanítsa őket bármi. Egy-két szóval felhívta a figyelmet arra, hogy figyeljen a dél-afrikai Chadre. Amikor Milák kijött a bemelegítő medencéből, csak annyit mondott neki: „Nem lesz gond, Mester!”
Selmecinek a pulzusa saját bevallása szerint legalább 200 volt, de megpróbált nagyon lazának mutatkozni, nehogy átragadjon Milákra a feszültség. „Azt akartam, sugallni neki, hogy te vagy a tuti győztes”. Milák edzője elmondása szerint ilyenkor már nem szereti, ha megérintik, de edzője azért megveregette a vállát. Bejött.
Úszott több magyar is ma, Németh Nándor 100 m gyorson, Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána női 200 méter pillangón is döntőbe jutott, Cseh Lászlónak ez most nem jött össze 200 vegyesen.