Ahogy terjednek egyre inkább a virtuális asszisztensek, úgy merülnek fel újabb és újabb adatvédelmi problémák és aggályok. Legutóbb az Apple asszisztensével, a Sirivel kapcsolatban, miután a Guardian megírta, hogy a vállalat által felkért alvállalkozók, akiknek az a dolguk, hogy a rendszer tökéletesítésén dolgozzanak, gyakran olyan személyes beszélgetéseket és jeleneteket is visszahallgatnak, melyek felvételéről nem is tudtak a felhasználók.
A lapnak az egyik technikus elmondta, hogy előfordul, hogy a Sirit véletlenül aktiválják a felhasználók, például mert valami olyasmit mondanak, amit az algoritmus a bekapcsoló 'Hey, Siri' mondatként értelmez. De ugyanígy előidézheti a Siri bekapcsolását ha egy Apple Watch tulajdonos aközben beszél, hogy épp megemeli a kezét, melyen az óra van.
Emiatt pedig számtalan olyan felvétel készül, melyet a felhasználók feltehetően nem az Apple szervereire szántak volna: orvos és beteg közötti egyeztetés, üzleti megbeszélések, bűncselekmény-gyanús párbeszédek, szex és hasonlóak mind előfordulnak a visszahallgatott jelenetekben. Ráadásul a felvételek párosítva vannak a felhasználó helyével és egyéb adatokkal is.
Az Apple válaszul közölte, hogy lépéseket tesznek azért, hogy jobban védjék a felhasználókat, és kiemelte a cég azt is, hogy a hangfelvételekhez sosincs Apple ID párosítva. Ráadásul egy átlagos nap a Sirivel folytatott összes párbeszéd kevesebb mint egy százalékát adják csak ki minőségellenőrzésre, akik pedig ezt a feladatot végzik, azoknak titoktartási szerződést is alá kell írniuk. (Guardian, ArsTechnika)