A 77 éves szocialista Bernie Sanders hétfőn összeállt Cardi B 26 éves rapperrel, hogy a kampányvideóval megszólítsa a fiatalokat a 2020-as elnökválasztás egyik demokrata párti jelöltje.
Bernie Sanders azt mondta, több témát is érintett Cardi B-vel, például a diákok adósságának eltörlését, a klímaváltozást és a minimálbér emelését. Az interjút a TEN Nail Barban vették fel, ami egy manikűrös szalon, aminek két fekete nő a tulajdonosa.
A találkozó után Cardi B köszönetet mondott a szenátornak, amiért leült vele beszélgetni, és megosztotta vele az ország átalakításáról szóló terveit. Cardi B korábban azt írta, Sanders – aki egyébként akkora szocialista, hogy az 1980-as évek végén a Szovjetunióban nyaralt – nagyon régóta az emberi jogok és az egyenlőség támogatója, és „cserben hagytuk” 2016-ban, amikor végül nem ő, hanem Hillary Clinton lett Donald Trump kihívója, és el is bukott.
A múlt héten Sanders Jimmy Kimmelnek azt mondta, többször is beszélt telefonon a rapperrel, aki „nagyon okos”, és mélyen aggódik amiatt, ami az országban zajlik.
A politikus és a popzenész tavaly április óta van jóban, akkor ugyanis Cardi B egy interjúban dicsérte Franklin D. Rooseveltet, aki Sandersnek is nagy példaképe, és Sanders arról twittelt, hogy „Cardi B-nek igaza van”. Sanders azt mondta, Cardi B a fiataloknak azokról a fontos dolgokról beszél, amiken ők is gondolkodnak, és ezt ő nagyon támogatja.
Arra a kérdésre, hogy Cardi B fog-e fellépni a beiktatásán, ha megnyerné az elnökválasztást, Sanders azt mondta, majd felállítanak egy bizottságot, hogy ezt eldöntse. (CNN)