Az állam félig privatizálja a biztonsági földgáztárolót

energia

A GVH honlapjáról derült ki, hogy a félig államinak nevezhető, vagyis nem állami tulajdonú, de államilag létrehozott és szabályozott hazai energiakészletező-szövetség, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) teljes egészében megveszi az eddig kisebbségi tulajdonában álló, földgáztárolást végző MMBF Földgáztároló Zrt.-t az eddig 51 százalékot birtokló MFB Magyar Fejlesztési Banktól – írta meg a Népszava.

Az állam így évi tetemes osztalékbevételről mond le, illetve még kevésbé lát bele a Mol-közeli szerveződés bonyolult pénzügyeibe. A tervezett vételár 19,9 milliárd forint. Az MMBF az elmúlt években mindig 10 milliárdos vagy nagyobb eredményt ért el. Az MSZKSZ-t Bártfai Béla, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter férje vezeti.

2006-ban még a Gyurcsány-kormány akart egy nagy stratégiai gáztárolót, a Mol 2009-ben óriási pénzekért meg is építette. Az Orbán-kormány 2013-ban felvásárolta az ország összes gáztárolóját, akkor került ennek a többsége is állami tulajdonba. Tavaly nyújtottak be egy törvénymódosítást, hogy el lehessen adni, egy másik törvénymódosítás pedig lehetővé tette, hogy az Európai Bizottságnak ne kelljen elmondani, mit üzletel az ország a Gazprommal. (Népszava)

Kapcsolódó cikkek