A brit sportsajtó egybehangzó információi szerint a felek kezet ráztak Harry Maguire átigazolási üzletére, így ha átmegy az orvosi vizsgálaton, a Leicester angol válogatott középső védője 80 millió fontért, vagyis 87 és fél millió euróért öt évre a Manchester Unitedhez szerződik.
Az angol focisajtó úgy tudja, hogy Maguire - érthető módon - inkább ment volna a jóval erősebb, bajnok és BL-induló Manchester Citybe, de ők nem voltak hajlandók megjavítani a kedvéért a védőért valaha kifizetett legnagyobb összeg rekordját, amit a Liverpool tart a Virgil van Dijkért kiperkált 75 millió fonttal.
Solksjaer menedzser láthatólag a United védelmét akarja leginkább megerősíteni, hiszen az eddigi három igazolásából kettő hátvéd, Maguire előtt ugyanis a Crystal Palace nagy tehetségét, a jobbhátvéd Aaron Wan-Bissakát szerezték meg.