Egyszerre tanulságos és igen szórakoztató az a netes párbeszédrészlet, amit a “bajai lángosos” néven médiaszereplővé vált Szabó Richárd vállalkozó publikált kedden a Facebookon.
A sztori előzménye annyi, hogy a 2019-2019 téli ellenzéki tüntetéssorozat közben országosan is ismertté vált Szabó Richárdot előbb simán csak gyalázni kezdte a bajai Fidesz-média, majd, miután névtelen levélben megzsarolták, hogy ha nem hagy fel a Fidesz kritizálásával, világgá kürtölik, hogy meleg, a férfi idén februárban inkább maga coming outolt.
Mindezek után, mivel Szabó hónapokon át egyszer sem jelent meg a Baján egészen hamar összeállt egyesült ellenzék rendezvényein, és a Fidesz azt gyanította, hogy szakíthatott velük, a vállalkozót állítása szerint nemrég azzal kereste meg egy helyi fideszes képviselő, hogy mi lenne, ha függetlenként elindulna a polgármesteri székért az ellenzék által támogatott Nyirati Klára ellen.
Szabó mindezt július végén megírta egy Facebook-posztban, hozzátéve, hogy ha a felkérést a Fidesz letagadja, akkor publikálni fogja az írásos beszélgetést.
Az idő ma jött el és abszolúte megérte várni.
A beszélgetésrészlet azzal indul, hogy a
“Ricsi, lehetek őszinte?”
felütés után az Egyelőre Névtelen Fideszes Képviselő először a magyar önkormányzati választási rendszer alapjairól próbálja felvilágosítani a vállalkozót, annak ellenére, hogy tudja róla, hogy a korábbi tervei szerint független egyéni képviselőjelöltként tervezett indulni a választáson:
“Nem vagy benne, így nem tudod.. Ha képviselőként indulsz, kizárólag abban a körzetben szavazhatnak rád, amelyikben indulsz. Baján van 10 választókörzet 10 képviselővel...akikre csak a körzetben élők, oda szóló lakcím kártyával rendelkezők szavazhatnak. DE VISZONT! Ha a polgármesteri székért indulnál, akkor MINDEN BAJAI szavazhatna rád."
Ezen a ponton még nem derül ki, hogy a Csábító egyszerűen gyengeelméjűnek képzeli az éppen megkörnyékezett alanyt, vagy miért gondolja, hogy az önmagában előnyösebb neki, ha egy városnyi szavazó körében kell megszereznie a többséget, mintha egy körzetnyi embernél próbálkozna.
De mielőtt rátérne erre, a Csábító hízeleg egyet, bár mintha észre sem venné, hogy ez az "azt hittem a kutya se ismer téged, erre nem kiderül a pártközpont emailjéből, hogy tök népszerű vagy?!!" típusú dicséret inkább visszafelé sülhet el:
"Igazából be kell valljam neked, magam sem gondoltam volna, hogy ennyien szeretnek és támogatnak téged. Szóval én elgondolkodnék a helyedben… "
A hízelgés után jön a káröröm felkeltése. A beszédszituáció az, hogy a Csábító azt gyanítja, komoly feszültség támadt beszélgetőpartnere és a bajai ellenzék között
"Az a másik, hogy az mekkora égő lenne a “Sikeres Bajának”, (akik becsaptak téged), ha nem a Klári, hanem te lennél a Polgármester. A támogatottságod nagyon magas, jó szívű vagy, szóval gondolkodj el rajta."
Kilóg a lóláb? Ugyan! A Csábító elő is veszi a Végső Érvet:
"Magam ellen beszélek, de ez az igazság."
Itt álljunk meg egy pillanatra. A Csábító ugye azzal plankolta Szabót, hogy városi szinten nagyobb az esélye a győzelemre, mint egy egyéni körzetben. Akkor még nem igazán bontotta ki, hogy miért gondolja így, de a beszélgetés egy adott ponton visszakanyarodott ehhez a témához:
"Itt azzal van baj, hogy egy körzetben van 2-3 ezer ember...ezek közül a netet-Facebookot használó emberek (akik ismerik a munkásságod az adott körzetben) az kb 500 fő. Így képviselőséget nyerni nehéz… Viszont városi szinten az emberek 20000-en használják a netet, és ismernek, akár csak hallomásból. Ezért lenne nagyobb esélyed a polgármesteri székre, mint a képviselőire."
Hogy micsoda? Igen, jól érted. A csábító azt állítja, hogy a 10 egyéni körzetből álló város egy-egy körzetében 500 ember nethasználó, ők ismerik a volt lángosost és rá is szavaznának, de kevesen vannak, ezért Szabónak körzeti szinten nincs esélye nyerni. Viszont városi szinten - bár a város 10 ilyen körzetből áll - állítása szerint máris 20 ezer nethasználónk lett a 10-szer 500, vagyis 5 ezer helyett, így ott Szabó hipp-hopp, máris abszolúte esélyes, bár külön-külön egyik körzetben sem az. Mintha a város és a város választókörzetei más-más bolygókon lennének, a Csábító agytekervényeiről nem is beszélve.
A beszélgetés közben előkerült a nőkártya is:
“Nézd, Klári nem ért az önkormányzati dolgokhoz… férfinak nagyobb az esélye a polgármesteri székhez."
A Csábító közben azért is megtett mindent, hogy szembeállítsa beszélgetőpartnerét és az ellenzéket:
"Azt is elképzelhetőnek látom, hogy az EP választás miatt (mert megváltoztak az erőviszonyok) szóval lehet, hogy szét meg ez a “Nagy bajai összefogás” is. DK-Momentum nyert, Jobbik-MSZP veszített. De a kommunista elvtársak nem hagynák magukat… Széll P., Hajdú M. Barna Gy. Lesz ebből még konfliktus."
Eközben hangzott el a beszélgetés legklasszabb szónoki kérdése is:
"Az 100 %, hogy nagyobb a támogatottságod, mint Klárinak….Nem ítélkezek….csak egy kérdés...Mit tett az emberekért ingyen Nyirati Klári?"
Az különösen erős, amikor a szalámizás és a nyalás ötvöződnek:
"Mit kaptál tőlük? Először fotózkodtak veled, amíg hoztál nekik országos hírnevet, hogy mennyire toleránsak meg minden...aztán meg magadra hagynak...Ricsi te tudod...azokat véded, akik a sz@rban hagytak. Tényleg arra nem gondoltál, hogy azért hagytak magadra, mert túl erős vagy? A támogatottságod nagyon nagy, ezért állítanak félre mert veszélyes vagy...félnek tőled."
Na és kiktől félnek gyakran az emberek? Hát a bohócoktól:
"Úgy csináld, hogy ne nézzenek bohócnak, mert eddig nekem úgy tűnik, hogy felhasználtak."
A volt lángosos, aki persze nem dőlt be ennek a remek ajánlkozásnak sem, újabb kihívást intézett az egyelőre névtelen Csábítóhoz:
"Az érintett önkormányzati képviselő egy hetet kap, hogy kiálljon és bocsánatot kérjen a bajai választóktól, mert a bajaiak nem akarnak tisztességtelen, mocskos szabályok szerint játszó képviselőket!
Ha ezt nem teszi meg, akkor nyilvánosságra hozom az eredeti képernyőkepeket."