Donáth László ellen szexuális kényszerítés gyanújával nyomoznak, szerinte politikai lejárató kampány zajlik

politika

A BRFK név és egyéb konkrétumok említése nélkül közölte a Népszavával, hogy feljelentés alapján június 13-án nyomozást rendelt el szexuális kényszerítés gyanúja miatt, eddig válaszadásunkig gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

A lap azért érdeklődött, mert kedden a TV2-ben azt mondták, egy III. kerületi szeretetotthonban Donáth László evangélikus lelkész „több alkalmazottat is zaklathatott”. A TV2 hangsúlyozta, hogy Donáth volt MSZP-s parlamenti képviselő, és az ő lánya Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.

Donáth László és Donáth Anna az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2019. május 29-én.

Donáth a Népszavának azt mondta: egyértelműen politikai lejárató kampány zajlik, és a valódi célpont a lánya. Eddig semmilyen hivatalos megkeresést nem kapott, még tanúként sem, így az ügyről nem tud nyilatkozni – mondta a lelkész. (Népszava)